Hírek
2013. Március 17. 12:03, vasárnap |
Külföld
Forrás: MTI
Zsúfolásig megtelt a Vatikán és környéke

Már órákkal Ferenc pápa első Úrangyala-imája előtt megtelt a Szent Péter tér és a Vatikán környéke. A pápa vasárnap délelőtt a vatikáni Szent Anna plébániatemplomban mutatott be szentmisét.
A Vatikán környékét már vasárnap délelőtt több százezres tömeg lepte el. Az emberek a Szent Péter tértől egészen az Angyalvárig állnak tömött sorokban. A kettő közötti sugárúton a polgári védelem folyosót nyitott az esetleg rosszul levők kiemelésére és ellátására.
A tömeget terelni igyekeznek, több mint ezer rendőr és biztonsági ember van a helyszínen. Az emberek, olaszok és külföldiek, többnyire gyalog érkeznek, a római metróra fel sem lehet szállni a tömegtől. Nagyon sok a gyerekes család és a spanyol nyelvű zarándok is.
Ferenc pápa vasárnap délelőtt a vatikáni Szent Anna templomban celebrált misét. A templom a pápai állam területén van, de rómaiak is bemehetnek a szertartásokra. A templom már reggel tömve volt, és az egyházfő egyenként kezet fogott a hívőkkel. A pápa elsétált a templom melletti Szent Anna kapuig, a Vatikán és Róma város határáig, és üdvözölte a római utcákon őt éltető tömeget.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok
2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld
Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld
Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.
2025. Július 28. 07:55, hétfő | Külföld
Romániában emberéletet követelt az ítéletidő
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket és épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar, az ítéletidő emberéletet is követelt - közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség.