Hírek
2012. Október 21. 05:00, vasárnap |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Verebes István: Elkészültem a halálra! Vitték az intenzívre.

45 éve dohányzik és nem sportol.
Mentő szállította be egy héttel ezelőtt Verebes István a kórházba. A közkedvelt színészijesztő tüneteket produkált, bár elmondása szerint ő nem félt semmitől. Verebes őszintén vallott arról, tulajdonképpen készen áll a halálra, hiszen teljes élete volt.
– Egy óra szundikálás után arra ébredtem, hogy nem érzem jól magam. A pulzusom felszaladt, a vérnyomásom leesett, és nyomást éreztem a mellkasomban. Nem ijedtem meg különösebben. Az intenzív osztályon kötöttem ki. Ha a sors mostanra rendelte volna el számomra a véget, akkor is azt kell mondjam, hogy szép életem volt – kezdte Verebes.
– Mindig is foglalkoztatott az elmúlás, és most be is bizonyosodott, hogy jó barátságban vagyok a saját távozásommal. Nem mondom, hogy öröm, de egy civilizált ember számára elfogadhatónak kell lennie, hisz nem lehet elmenekülni előle – folytatta..
– Egyébként is nagyjából 45 éve dohányzom, és nem sportolok. Ezeken most megpróbálok változtatni, de ha nem megy, hát nem megy. Úgy vélem, az a fontos, akárhány éves is az ember, úgy éljen, hogy ha eljön a pillanat, az megbékélést jelentsen számára. Ha a lelkiismeretem nyugodt, mert mindent teljesítettem, amit vállaltam, akkor nyugodt szívvel távozom majd a világból – mondta a színész-rendező.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:21, kedd | Bulvár
Önéletrajzi könyv jelent meg Polgár Zsuzsa sakkvilágbajnokról
Lázadó királynő címmel önéletrajzi könyv jelent meg hétfőn Polgár Zsuzsa sakkvilágbajnokról.
2025. Szeptember 28. 09:52, vasárnap | Bulvár
Deák Bill Gyula-koncert lesz november 15-én a Budapest Sportarénában
Bill 77 címmel rendeznek koncertet november 15-én a Papp László Budapest Sportcsarnokban. Az est főszereplője a kiváló bluesrock énekes, Deák Bill Gyula, aki egy héttel korábban tölti be 77. életévét.
2025. Szeptember 25. 06:58, csütörtök | Bulvár
A Neoton 60 évét ünnepli a Magyar Zene Háza pop-up kiállítása
Hatvan évvel ezelőtt, 1965-ben alakult meg a Neoton, a hetvenes-nyolcvanas évek pop-diszkó sztárzenekara, a Neoton Família elődje.
2025. Szeptember 24. 07:03, szerda | Bulvár
Elhunyt Claudia Cardinale francia-olasz filmszínésznő
Nyolcvanhét éves korában elhunyt kedden Claudia Cardinale francia-olasz színésznő, a hatvanas-hetvenes évek egyik legnépszerűbb filmcsillaga - közölte ügynöke az AFP francia hírügynökséggel.