Hírek
2014. Január 16. 12:43, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Űrszemét miatt elhalasztották a Nemzetközi Űrállomás pályájának módosítását

Kozmikus űrszemét - egy amerikai hordozórakéta űrben keringő darabja - okozta ütközésveszély miatt elhalasztották a Nemzetközi Űrállomás (ISS) pályájának tervezett módosítását - jelentette be az orosz irányító központ csütörtökön.
A Progressz-M22M-es orosz teherűrhajó későbbi fogadásához szükséges pályakorrekciót a NASA kérésére áttették szombatra. A Progressz a tervek szerint február 5-én indul majd Bajkonurról a Nemzetközi Űrállomásra.
A hivatalos amerikai katalógusban 10 257-es számmal jelzett űrszemét az 1977 júliusában felbocsátott amerikai Delta-1 hordozórakéta legfelső fokozatának egy darabja. Annak idején a japán Himavari nevű műholdat állították Föld körüli pályára a rakétával.
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) tájékoztatása szerint 2013 októberében több mint 800 olyan tárgy keringett 415-420 kilométeres magasságban az űrben, amely a Nemzetközi Űrállomást veszélyeztetheti. Kiépítésének kezdete, 1988 novembere óta 60 százalékkal nőtt azoknak az objektumoknak a száma, amelyek keresztezhetik az ISS útját. Ezek körülbelül 10 százaléka működő és már úgymond kiszolgált űreszköz, körülbelül egyharmada rakétahordozók legfelső fokozata, a többi pedig úgynevezett űrszemét. Ez utóbbiaknak a súlya néhány tíz grammtól több tonnáig terjedhet és bármelyik komoly kárt okozhat a Nemzetközi Űrállomásban.
A NASA közlése szerint az ISS-nek a működésének kezdete óta eltelt 15 év alatt 16 elkerülő manővert kellett végrehajtania veszélyes űrtárgyak miatt. A tavalyi év rekord volt ebben, mivel négyszer kellett ilyen műveletet végrehajtani.
A 15 év során három alkalommal az űrkarambol veszélye meglehetősen hirtelen volt, ezért az űrállomás legénységének a Szojuz űrhajókba kellett átvonulniuk, felkészülve arra, hogy összeütközés esetén leváljanak a Nemzetközi Űrállomásról.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 15. 08:03, péntek | Belföld
Áder János: felül kell emelkedni azon, ami szétválaszt
2025. Augusztus 15. 08:00, péntek | Belföld
Hőség - BM: Kiadták a vörös kód figyelmeztetést
2025. Augusztus 14. 07:49, csütörtök | Belföld
Harmadfokú hőségriasztás csütörtöktől vasárnapig
2025. Augusztus 14. 07:46, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a magyarok érdeke, hogy barátokat gyűjtsenek és jó kapcsolatot ápoljanak a nagyhatalmakkal
A magyarok érdeke, hogy barátokat gyűjtsenek és jó kapcsolatot ápoljanak a nagyhatalmakkal – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök egy amerikai médiumnak adott, szerdán megjelent interjúban.