Hírek
2013. December 19. 14:03, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Újabb lépés a mobiltöltők egységesítése felé

Újabb lépést tettek az Európai Unió intézményei afelé, hogy rákényszerítsék a mobiltelefongyártókat, hogy egyforma töltőkkel lássák el készülékeiket, miután a szakminisztereket tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) képviselői csütörtökön megállapodtak az ezt is tartalmazó irányelvtervezetről.
Az EP sajtószolgálatának közleménye szerint az intézkedést a költségek és a keletkező hulladék mérséklése teszi szükségessé, a téma parlamenti jelentéstevője ugyanakkor rámutat, hogy ez a fogyasztóknak is hasznára válik.
Maga az irányelv egyébként ennél jóval több termék forgalomba hozatalát szabályozza, minden olyan új termék piaci bevezetésére vonatkozik majd, amely bármilyen frekvencián vezeték nélkül kommunikál, rádiójeleket bocsát ki, így a mobiltelefonok mellett az autók ajtaját nyitó és záró távirányítókra és a wifi-s modemekre, routerekre is vonatkozik majd. Az irányelv célja, hogy ezek a berendezések biztonságosabbak legyenek, ne zavarhassák egymás rádiójeleit. Ennek része az is, hogy az uniós jogszabály elő fogja írni: minden mobiltelefonnak kompatibilisnek kell lennie egy szabványosított töltővel.
A jogszabály a rádiófrekvenciás termékek piacának felügyeletét is némileg átalakítja, bizonyos eszközöket ugyanis közösségi szinten, az Európai Bizottság döntése alapján regisztrálni kell majd.
Emellett az irányelv a tervek szerint csökkenti majd a papírhulladék mennyiségét is. A gyártóknak ugyanis a jövőben nem kell majd külön füzetet mellékelniük minden termékhez, hogy mi, milyen uniós előírásnak, hogyan felel meg, elég lesz egy erről szóló egyszerűsített nyilatkozatot és a teljes megfelelőségi tanúsítványra mutatót internetcímet a termékek mellé csomagolni.
A tanács és az EP megállapodását még mindkét társjogalkotónak formálisan is el kell fogadnia. Az EP közleménye szerint a strasbourgi plénum erre márciusban keríthet sort. Ha a tervezetből irányelv lesz, a tagállamoknak két évük lesz, hogy átültessék az uniós szabályokat saját jogrendjükbe, azt követően pedig a mobiltelefongyártóknak egy éven belül kell majd teljesíteniük az új előírásokat, és egyforma töltőkkel szállítaniuk a mobiltelefonokat az Európai Unió egységes piacán.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval
Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal
2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld
Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő
Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.
2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld
Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ
A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.