Hírek
2013. Október 08. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Új esély a rászoruló, egyedülálló anyáknak

„Program a rászoruló egyedülálló anyákért” elnevezésű képzést indított a Magyar Vöröskereszt, melyben olyan nehéz sorsú édesanyák vehetnek részt, akik piacképes szakma hiányában nem képesek visszatérni a munka világába. A Rádió Orient műsorában Polacsek Györgyi, a Magyar Vöröskereszt szakmai vezetője beszélt a programról – mint mondta, a foglalkozások résztvevői nem csak képesítéshez jutnak, de visszakapják önbizalmukat, jövőbe vetett hitüket is.
A „Program a rászoruló egyedülálló anyákért” hét hónapig tart, s a Családok Átmeneti Otthonaiban élő anyák részére kíván segítséget nyújtani valamilyen szakma elsajátításán keresztül, illetve személyiségmegerősítő tréningekkel. A projekt augusztusban indult el az ország tíz különböző pontján található, a Vöröskereszt által működtetett otthonokban. Jelenleg már folyik a szakmát nyújtó OKJ-s képzés, ahol okleveles bizonyítvánnyal rendelkező bolti pénztárosokat képeznek.
A rászoruló anyukák számára a Családok Átmeneti Otthonainak vezetői és a családgondozó munkatársak ismertették a lehetőségeket, illetve a feltételeket. A csoportos és személyes megbeszéléseken sorstársakként egymást is segítik és lelkesítik az anyák – mondta el Polacsek Györgyi, a Magyar Vöröskereszt szakmai vezetője. Ugyanakkor kiemelte a motiváció fontosságát is, hiszen a Családok Átmeneti Otthonaiban élő, főleg egyedülálló anyák nagy nehézségekkel, félelemmel és önbizalomhiánnyal küzdenek. Családjuk, gyermekeik és munkatársaink segítségével ugyanakkor felül tudnak emelkedni félelmeiket- mondta el a Magyar Vöröskereszt szakmai vezetője.
Jelenleg három helyszínen zajlik a képzés, hetente egy alkalommal tíz tanítási óra – a program tehát hét hónapos intenzív elköteleződést jelent a családok számára. Eközben gyerekeikre családgondozók felügyelnek az otthonban, elviszik iskolába, óvodába őket, a kisebbeket ellátják és gondozzák. A gyerekeknek is új szituáció ez, hiszen nekik is el kell fogadni, hogy az anyukájuk ilyenkor nincs velük, és a gondozónők vigyáznak rájuk.
Az OKJ-s oklevél megszerzése mellett fontosak az önismereti tréningek és a személyiségfejlesztő foglalkozások is - utóbbiak testre szabottan az adott közösség szükségleteit szem előtt tartva konfliktuskezelésre, problémamegoldó képességek, kommunikációs készségek fejlesztésére irányulnak. Polacsek Györgyi hangsúlyozta, hogy ezekkel megerősíteni szeretnék a rászoruló anyákat, hogy merjenek állásinterjúra elmenni és ott határozottan megszólalni. S ha sikerül az elhelyezkedés, akkor meg is tudják tartani állásukat.
A Családok Átmeneti Otthonainak működéséről jogszabály rendelkezik, a Gyermekvédelmi Törvény és ennek a végrehajtási rendelete. Meghatározott, kik kerülhetnek be az otthonokba: általában otthontalanná vált, lakhatásukat elvesztő anyák és gyerekek, bántalmazott anyák vagy olyan krízishelyzetbe került teljes családok, akik veszélyhelyzetből menekülnek. Egy család egy szobában lakik, anya és gyermeke együtt; van olyan intézmény, ahol a lakrészhez külön fürdőszoba is tartozik, de jellemzőbb, hogy a családok együtt használják közös helyiségeket. Az otthonok maximum 40 fő befogadására alkalmasak, lakóik a jogszabály szerint egy évig maradhatnak, de ha ez a tanítási év közben jár le, akkor egy család tartózkodása maximum fél évig még meghosszabbítható. Ahol arra lehetőség van, a családgondozók a kikerülés után is próbálják követni és segíteni az anyákat. A biztonságos és komfortos körülmények miatt nagyon nagy túljelentkezés – sok helyen várólistázzák a jelentkezőket – a krízishelyzetbe került családokat viszont rögtön, akár pár órán belül igyekeznek elhelyezni valamelyik otthonban.
A rászoruló egyedülálló anyákért elnevezésű oktatási programot az ausztriai H. Stepic Közép-Kelet-Európai Alapítvány finanszírozza, a Raifeissen Bank humanitárius céllal létrehozott szervezete, ami most először támogat magyar programot. „Az anyagi segítség és a Magyar Vöröskereszt mintegy 40 ezer önkéntesének munkája nélkül ezek a programok nem valósulhatnának meg” – mondta el Polacsek Györgyi.
A Vöröskereszt gondol a segíteni vágyókra is: Reményprogramjukban mentorokat képeznek, akik „önkéntes barátokként” segítik a kiköltöző anyákat és családokat. De fontosak a Nyitott Ház elnevezésű rendezvények is, ahol lehetővé teszik, hogy a már helyüket megtalált anyukák elmesélhessék életútjukat, s ezáltal motiválják, bátorítsák a többi édesanyát.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 07. 08:45, vasárnap | Belföld
Meteorológia: a Dunántúl északi tájain és az ország középső részében lehetnek a legjobbak a körülmények a holdfogyatkozás megfigy
2025. Szeptember 06. 09:15, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország azért vásárol orosz kőolajat, mert nincs más lehetősége
Magyarország azért vásárol nyíltan orosz kőolajat, mert nincsen más lehetősége, míg más európai országok azért vásárolnak titokban, kerülőúton orosz kőolajat, mert az olcsóbb
2025. Szeptember 06. 09:14, szombat | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: az Adaptive Hussars 2025 gyakorlat demonstrálja azt a képességet, ahová a honvédség eljutott
2025. Szeptember 05. 07:59, péntek | Belföld
Szijjártó Péter elutasította lengyel kollégája, Radoslaw Sikorski újabb bírálatát
A magyar külügyminiszter szerint nem \"játszik más csapatban\"!