Hírek
2012. Augusztus 26. 11:44, vasárnap |
Sport
Forrás: MTI
Szofttenisz világbajnokságot rendezhet Magyarország 2015-ben

Elképzelhető, hogy három év múlva Magyarország lesz a házigazdája a szofttenisz világbajnokságnak - erről a nemzetközi szövetség (ISTF) szemlebizottságának japán vezetője tájékoztatta vasárnap az MTI-t Budapesten.
A vb megrendezésére és az azzal egybekötött tisztújító kongresszus lebonyolítására három magyarországi város, Budapest, Pécs és Keszthely pályázott.
"Eddig egy kivételtől eltekintve mindig ázsiai helyszíneken rendeztük meg a vb-t, és most azt szeretnénk, ha Európában kerülne sor a nagyszabású eseményre" - mondta Kaszai Tacuo, aki háromfős küldöttség élén érkezett a szemleútra.
A legutóbbi versenyt a Koreai Köztársaságban bonyolították le, a 2015-ös világbajnokság megrendezésére pedig a magyarok mellett Japán, Tajvan és a Koreai Köztársaság jelentkezett.
A döntés a házigazdáról várhatóan novemberben születik meg a Tajvanon sorra kerülő Ázsia-bajnokság idején. Kaszai Tacuo kiemelte: elképzelésük szerint európai házigazdát szeretnének, és elégedettek a Magyarországon látottakkal.
"A szofttenisz megismertetése és népszerűsítése szempontjából rendkívül fontos lenne az európai helyszín" - hangsúlyozta.
A sportág Japánban alakult ki azt követően, hogy a 19. század végén a tenisz megjelent. A szigetországban több mint ötmillióan űzik, és az iskolában kötelező sportág.
A szoftteniszben az ütő némileg kisebb fejű és rugalmasabb anyagból készül, mint azok, amelyeket a hagyományos teniszben használnak. A nagy különbség a teniszhez képest a labdában rejlik: ez ugyanis egy csupasz gumilabda, ezért nehezebb nagy erejű ütésekkel dominálni a labdamenetet. Az egyéni mérkőzések négy, a párosok pedig négy vagy öt játékig tartanak. A nemzetközi szövetségnek közel nyolcvan tagországa van.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:12, péntek | Sport
Győzött a Ferencváros az Európa Ligában
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.
2025. Október 03. 06:59, péntek | Sport
Férfi kézilabda klub-vb - Ezüstérmes a Veszprém
A Veszprém ezüstérmet szerzett az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságon, mivel kétszeri hosszabbítás után 31-30-ra elveszítette a Barcelona elleni, csütörtöki döntőt.
2025. Október 02. 07:04, csütörtök | Sport
Európa-liga - Keane: a Plzen elleni második félidős játékra lesz szükségünk Genkben
2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben
Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.