Hírek
2024. Április 02. 18:20, kedd | Belföld
SZAKMÁK TALÁLKOZÓJA AZ SZMTOI SZAKMAI KONFERENCIÁJÁN

Lebonyolításra került a Szobafestő-Mázoló-Tapétázó Országos Ipartestület szervezésében az Országos Festő Ipartestületek Szakmai Konferenciája Dunaharasztiban, a SZMTOI Székházban.
Az eseményen részt vevők között számos elismert vállalkozás és szervezet képviseltette magát, köztük a Mapei, TERC, IPOSZ, Market, LOSZ és a Vip Vitaportál és az Építő Élet szakmai lap.
Az előadások fő témája a festő szakmát vállalkozások szemszögéből próbálta megközelíteni, és a résztvevőknek lehetőséget biztosított a tapasztalatok és tudás megosztására. A rendezvény második szakaszában az év festője díjak átadására került sor, mely hosszú ideje vágyott célja volt az SZMTOI vezetésének, mint az is, hogy az ilyen rendezvényeken keresztül összehozza a szakembereket és előadókat, hogy közösen fejlesszék és erősítsék a festő szakmát. A konferencia keretein belül a pályázatok bemutatása is fontos szerepet kapott, melyeknek célja az volt, hogy megemeljék és fejlesszék a szakmát.
Az előadások során különböző területekről érkező vállalkozások és szakemberek mutatták be, hogy hogyan kapcsolódik össze a festő szakma más iparágakkal, és hogyan épülnek egymásra. Példaként említették a Market szerepét a festés, glettelés területén, valamint az uniós pályázatok fontosságát a szakmában.
Az eseményen részt vevők között voltak olyan szakemberek is, akik a pályázatokról, könyvelésről és szerződésekről tartottak előadást, rávilágítva az ilyen területek fontosságára és kihívásaira. A díjátadó részén külön köszönetet mondtak az Airless Kft-nek és az Airless és egyéb szórástechnika Facebook csoportnak, akik fontos támogatói voltak az eseménynek. Az ipartestület további terveiről is szó esett, melyek között szerepelt évente kettő-három hasonló szakmai nap szervezése és az ipari kapcsolatok további erősítése.
A díjátadó során az alábbi eredmények születtek:
Beltéri festés, mázolási és tapétázási munkák kategória:
I. Huszka István
II. Paróczi Péter
III. Cseh Imre
Homlokzati festés kategória:
I. Kis-Pál Attila
Dekorációs festési kategória:
I. Varjas Judit
II. Cseh Imre
III. Dira Ferenc
Az esemény során külön szakmai különdíjat is átadtak, melyet "Különleges, ugyanakkor a festők hagyományos klasszikus díszítő munkáinak felelevenítéséért, valamint a történelmi festői munka tiszteletben tartásáért és megőrzéséért" adtak át. Az elismerést Uri Mátyás vehette át, ahogy Pintér Csaba, az SZMTOI elnöke is elmondta. Ez az elismerés külön hangsúlyt fektetett a festői művészet hagyományainak ápolására és megőrzésére, valamint azoknak a munkáknak a dicsőségére, amelyek a festőművészet klasszikus stílusát és technikáit képviselik.
- Juhász Melinda -
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.