Hírek
2014. Október 10. 07:21, péntek |
Sport
Forrás: InfoVáros | Hajósi Miklós
Rallycross: Luigi a S1600 kategória bajnoka

Luigi, idei negyedik bajnoki címét zsebelte be!
Luigi 2014-ben négy bajnokságban nevezett, a magyar, cseh, és osztrákRallycross bajnokságban, valamint aKözép-EurópaZónaRallycross Bajnokságban (CEZ).
Most hétvégén úgy érkezett Nyirádi dupla magyar bajnoki fordulóra, hogy a négyből hárombajnoki címet már megszerzett. Egyedül a magyar bajnokság volt még nyitott,bár előnye ott olyan nagy volt, hogy jó eredmény esetén már szombaton bajnok lehetett Luigi.
- A hétvége amolyan dupla szorzós hétvége volt, ugyanis mindkét nap különálló versenyt szerveztek- kezdi beszámolóját Luigi - Mindenképpen szerettem volna már szombaton behúzni a magyar bajnoki címet. Ez abban az esetben sikerülhetett,ha legalább 16 pontot összegyűjtök. Mivel szombaton úgymond csont nélkül sikerült rajt - cél győzelmet aratnom,már aznap ünnepelhettema Rallycross szakág első osztályú Super1600 köbcentis Magyar Bajnoki címét.
-A kocsi tökéletesen működött,a csapatnagyon jól felkészítetteaz autót, és kihasználva,hogy a Nyirádi pályát nagyon jól ismerem, olyan magabiztos előnnyelversenyezhettemegész hétvégén,hogy még csak megközelíteni sem tudtak a két versenyhétvégefolyamán ellenfeleim.
- Az egyetlen tényező, ami kicsit zavarta a versenyzésemet- folytatja a 2014-ben négy bajnoki címet begyűjtő pilóta -hogy a múlt heti olaszországiEb futam 28-30 fokos hőségéből Magyarországra hazaérve és találkozva a 12 fokkal,megfáztam és betegen kellett versenyeznem, de ez sem szegte kedvünket.
Ezzel a sikeres versennyel a szezonnak vége.Készülhetünk a 2015-ös szezonra.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 08:39, péntek | Sport
Konferencia-liga: Az első körben kiesett a Felcsút, továbbment a Paks és az ETO
A Paksi FC a hazai pályán aratott 1-0-ás győzelem után 1-1-es döntetlent játszott a szlovén Maribor vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulós párharcán, így 2:1-es összesítéssel továbbjutott.