Városlista
2025. augusztus 21, csütörtök - Sámuel

Hírek

2013. November 11. 21:27, hétfő | Belföld
Forrás: MTI

OGY - Megszűnik az előzetes letartóztatás felső korlátja a legsúlyosabb bűncselekményeknél

OGY - Megszűnik az előzetes letartóztatás felső korlátja a legsúlyosabb bűncselekményeknél

A parlament eltörölte az előzetes letartóztatás időtartamának - eddig négyéves - felső korlátját a kiemelkedő súlyú, legalább tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményeknél.

A büntetőeljárási törvény módosítását a Fidesz-KDNP és a Jobbik-frakció támogatta a hétfői szavazáson. Az MSZP és az LMP nemmel voksolt, a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás, egyedüliként, tartózkodott.
A jogszabályt a házszabálytól eltérve hozta meg a parlament, amit a kormányoldal arra hivatkozva kért, hogy börtönben maradjon az ároktői banda egyik - nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint többrendbeli súlyos testi sértéssel vádolt - tagja, aki a módosítás nélkül november 22-én házi őrizetbe kerülne.
Az előzetes letartóztatás felső korlátjának eltörlését az alkotmányügyi bizottság szintén azzal indokolta, hogy a közelmúlt eseményei rávilágítottak: nem minden esetben elegendő négy év az elsőfokú határozat meghozatalára. Eredetileg ez a rendelkezés csak január 1-jén lépett volna életbe, ám ehelyett a Ház úgy döntött, hogy már a törvény kihirdetését követő napon hatályosul. (Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a szabály így legkésőbb november 21-én hatályba léphet, az ároktői banda tagja, K. András pedig nem szabadulhat ki másnap az előzetesből. A banda két tagja október elején megszökött a házi őrizetből, néhány nappal később Svájcban fogták el őket.)
A most elfogadott módosítás egyúttal megszünteti a házi őrizetben lévők hozzájárulásának szükségességét ahhoz, hogy mozgásukat nyomkövetővel ellenőrizzék.
A büntetőeljárások gyorsítását szolgálja, hogy életellenes bűncselekményeknél a szakértői intézeteknek három hónapon belül meg kell hozniuk állásfoglalásukat. Az eljárási törvény eddig nem tartalmazott határidőt a szakvélemény előterjesztésére. Ezt most 60 napban állapították meg, amit egy alkalommal, legfeljebb 30 nappal meg lehet hosszabbítani.
A parlament arról is határozott, hogy soron kívül kell értékelni egy bíró tevékenységét, ha egy általa tárgyalt per több mint két éve van folyamatban, és az iratok vizsgálata alapján megállapítható, hogy a per ésszerű időn belüli befejezését késleltető, a bíró hibájából bekövetkezett mulasztás történt.
Soron kívül kell minősíteni az ügyészeket is, ha a soron kívül lefolytatandó eljárásban az iratok megvizsgálására szabott, a felettes ügyész által meghosszabbított határidőt elmulasztja.
A nagyjából 120 paragrafusból álló, Navracsics Tibor igazságügy-miniszter által jegyzett büntetőjogi salátatörvény számos egyéb változást is bevezet.
Így a jövő évtől kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel - vagyis a Magyarország ellen folytatott kémkedésre meghatározott mértékű szankcióval - büntetik azt is, ha valaki az Európai Parlament, az Európai Bizottság vagy az Európai Tanács ellen hírszerző tevékenységet folytat egy unión kívül állam érdekében.
A módosítás önálló büntető törvénykönyvi tényállásként határozza meg a sporteredmény tiltott befolyásolását, amit három - bűnszövetség vagy üzletszerű elkövetés esetén öt - évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatnak. Az indoklás szerint a Btk. a bundázást jelenleg csalásként vagy vesztegetésként szankcionálja, ezután viszont a közbizalom elleni bűncselekmények között tartják majd számon.
Szabálysértésnek minősül, ha valaki a kutyáját - a vadász- és a szarvasgomba-kereső kutya kivételével - természeti, védett természeti területen vagy vadászterületen póráz nélkül elengedi vagy kóborolni hagyja.
A büntetőeljárási törvény módosítása alapján lakásmaffiás ügyben a sértett bizonyos feltételek mellett ideiglenes intézkedésként kérheti a korábban általa lakott ingatlan kiürítését, ha a feltételezett elkövetők laknak benne, vagy ők engedték át másnak ingyenes használatra.
A jogszabály bevezeti a szabálysértési eljárásban a mediációt, az elkövető és a sértett közti közvetítő, békéltető, megegyezést, jóvátételt célzó eljárást, amely a felek önkéntességén alapul.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld

Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld

Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre

Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.

2025. Augusztus 19. 07:51, kedd | Belföld

Kapu Tibor: 45 év után újra megmutattuk a tehetségünket a világnak

Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző intézményekből, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak

2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld

Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását

A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.