Városlista
2025. október 4, szombat - Ferenc

Hírek

2012. Augusztus 30. 05:00, csütörtök | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Nyúzzák a forintot - nagy lyukat ütne a büdzsén az élelmiszerek áfacsökkentése

Nyúzzák a forintot - nagy lyukat ütne a büdzsén az élelmiszerek áfacsökkentése

Nem bírja a forint, az euróval szembeni jegyzés már volt 284 forint fölött is, ugyanis a piaci szereplőket meglepte a magyar jegybank tegnapi 25 bázispontos kamatvágása.

Persze a forint gyengülésében a rossz nemzetközi hangulat is szerepet játszik – ezt mondta az OrientPress Hírügynökségnek Veseta Nándor a Hungária Értékpapír elemzője. Az sem tesz jót a hazai devizának, hogy amennyiben a kormány 5 százalékkal csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját, akkor az 60 milliárd forint kiesést okoz a költségvetésnek, pedig már a Munkahelyvédelmi program végrehajtásához szükséges 300 milliárd forint fedezetének előteremtése is nagyon nehéz lesz.

Bár a kamatdöntést követően a monetáris tanács jelezte, hogy továbbra is kiemelt figyelemmel kísérik az inflációs alapfolyamatokat, a piac mégis úgy ítéli meg, hogy az MNB a gazdaságélénkítés érdekében kissé háttérbe szorítja az infláció elleni küzdelmet. Az inflációs pálya az inflációnövelő kormányzati intézkedések hatására igencsak eltávolodott az MNB hosszú távú célértékétől az elmúlt hónapokban, a bázishatások miatt csak jövő év elejére várható érdemi csökkenés a fogyasztói árindexben. A jegybank mostani döntésével elébe ment ennek a folyamatnak. A fentebb említett alapvető élelmiszerek árát érintő áfacsökkentés további tartalékot jelenthetnek (az érintett termékkörtől függően 0,4 százalék-0,7 százalék) az infláció mérséklődését illetően, bár nyilvánvalóan a monetáris tanács tegnapi döntésében ez a bejelentés még nem jelenhetett meg érvként.

Az a tény hogy a magyar gazdaság recesszióval küzd, január óta az 5 éves csődkockázati felárunk 300 bázisponttal csökkent, valamint a munkanélküliség is magas szinten mozog, mind indokolták a monetáris lazítást.

Ami pedig a nemzetközi hangulatot rontja, az hogy Katalónia 5 milliárd eurós pénzügyi mentőövet kért a központi spanyol kormánytól , ez pedig növeli annak az esélyét, hogy Spanyolország hivatalosan is külső segítséget kérjen. Eközben a piac izgatottan várja a pénteki Jackson Hole-i konferenciát, vagyis inkább a Fed elnök, Ben Bernanke beszédét, hogy bejelent-e újabb monetáris lazítást. Mario Draghi EKB elnök nem vesz részt a konferencián, elfoglaltságaira hivatkozva lemondta a részvételt. A várakozások szerint folynak az EKB újabb kötvénypiaci beavatkozásának előkészületei, melyről a szeptember 6-i kamatdöntő ülés után jöhetnek bővebb információk.

A spanyol és az olasz kötvényhozamok ismét emelkedésnek indultak, valamint a régiós devizák is veszítettek korábbi erejükből. Az EUR/PLN keresztárfolyam az elmúlt hét végén még 4,07-es szinten tartózkodott, tegnap délutánra 4,13-ig gyengült, míg jelenleg már 4,16 zlotyt adnak az euró egységéért a devizapiacon, de a cseh korona sem bírta szusszal.

A forint gyengülésének hátterében nem csupán hazai folyamatok húzódnak meg, a zloty teljesítményét nézve láthatjuk, hogy a nemzetközi hatások önmagukban 1,5-2 százalékos forintgyengülést hozhattak volna. A hazai fizetőeszköz árfolyama az elmúlt 3 nap során 2,5-kal gyengült az euróval szemben, a jegybanki döntés az árfolyamban tehát nagyságrendileg 1 százalék körüli elmozdulást jelenthetett.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld

Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására

Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.

2025. Október 03. 07:00, péntek | Belföld

Szijjártó Péter: Magyarország történetének leghosszabb távú LNG-szerződését írta alá az ENGIE-vel

Magyarország történetének leghosszabb távú szerződését írta alá cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzéséről a francia ENGIE-vel, amely fontos pillérét fogja jelenteni hazánk energiabiztonságának a jövőben

2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld

Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása

Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.

2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot

Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát