Hírek
2012. Szeptember 13. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Nyakunkon a spekuláció - drágulnak a pékáruk

Már csaknem húsz százalékkal többet kell fizetni a pékárukért a kis boltokban.
A sütödéknek ugyanakkor a nagy üzletláncokkal még meg kell egyezniük. Hasonló a helyzet a többi élelmiszer esetében is: már zajlik a drágulás, de a kereskedelem ellenállása miatt jóval kisebb az áremelkedés, mint ahogy a feldolgozók szeretnék – írja a Magyar Nemzet.
Úgy tűnik, sikerül a kereskedőkkel megegyezni a pékáruk árának emeléséről. A piac felét a kezükben tartó kis boltoknak már szeptember elsejétől mintegy ötödével drágábban szállítjuk termékeinket – mondta a lapnak a Magyar Pékszövetség elnöke. Septe József kifejtette, megrendelőik egy másik nagy csoportjával szeptember 17-i áremelésben egyeztek meg, az országos üzletláncokkal pedig október elsejéig szeretnék elfogadtatni a drágulást. Ugyanakkor még be sem fejezték a kereskedőkkel a tárgyalásokat, a malmok máris újabb tízszázalékos lisztáremelést jeleztek. A pékek által érvényesített áremelés persze nem jelenti azt, hogy ugyanennyivel emelkednek a fogyasztói árak, hiszen a kereskedők maguk döntik el, mennyit hárítanak át a vevőkre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.