Hírek
2013. Szeptember 23. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: orientpress
Novembertől csökken a gáz, a távhő és az áram ára

Novembertől a tavalyi árhoz képest 20 százalékkal kevesebbet fizetnek majd a családok a gázért, a távhőért és az áramért - írta közleményében a Fidesz szóvivője vasárnap. Zsigó Róbert közölte, a jövő héten ötvenhét városban folytatódnak a kormánypárt rezsicsökkentési fórumai. A szóvivő közleménye szerint a kormány már dolgozik a tűzifa- és a széntüzelés árának csökkentésén, valamint a tavaly indított szociális tűzifaprogram kiszélesítésén is, amellyel a kistelepüléseken élő rászorulókat segíti.
Az Országgyűlés a következő hónapokban tárgyalja a nonprofit közműszolgáltatókról szóló törvényjavaslatot, amely megtiltja, hogy szolgáltatók extraprofitot számítsanak fel a szolgáltatásaikért a családok kárára. Zsigó Róbert azt írta, a Fidesz a rezsicsökkentés alkotmányos védelmének lehetőségét is megfontolja, mert az mindaddig veszélyben van, amíg 'a bukott baloldalon ugyanazok vannak együtt, akik világéletükben a mohó multik érdekeit szolgálták'. Úgy fogalmazott: a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy-szövetség tizenötször emelte a rezsiárakat, és elérte, hogy a magyarok Európában a legdrágább energiaárakat fizessék. Kitért arra, hogy a Fidesz egy hete indult, Magyarország nem hagyja magát! Védjük meg a rezsicsökkentést! című fórumát országszerte ötvenhat településen tartották meg. Ezeken a kormánypárt politikusai személyesen köszönték meg az állampolgároknak a rezsicsökkentés támogatását. Zsigó Róbert tájékoztatása szerint jövő héten további ötvenhét városban tartanak rezsicsökkentési fórumokat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.