Hírek
2014. Július 14. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Növelnék a pálinka külföldi ismertségét

Hatékonyabb marketinggel kell növelni a magyar pálinka külföldi ismertségét, illetve exportját, mivel azt jószerivel csak a Magyarországgal határos államokban ismerik szélesebb körben - mondta a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke egy szakmai rendezvényen.
Mihályi László közölte: a magyar pálinkaexport becslések szerint az éves előállított pálinkamennyiség 2-3 százaléka lehet. A kivitel növeléséhez azonban a mostaninál átfogóbb marketingtevékenységre van szükség. Mindezt önerőből a pálinkát előállítók nem tudják finanszírozni, ehhez állami segítségre van szükség, a marketingköltségek ugyanis forintban elérhetik a milliárdos nagyságrendet - tette hozzá.
Minderről a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke azon a rendezvényen beszélt, amelyen átvehették oklevelüket a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszer-tudományi Kara által 2012-ben indított, diplomával elismert pálinkamester képzését elsőként elvégzők. Szombaton a fővárosban a MOM Kulturális Központban 54-en vehették át diplomájukat.
Kasza Gyula egyetemi docens, a képzés vezetője az MTI-nek elmondta: olyanok vehettek részt a négy féléves képzésen, akiknek már volt diplomájuk. Így a szakirányú képzettséggel rendelkezők diplomás pálinkamester szakmérnökök lettek, míg azok, akiknek volt ugyan diplomájuk, de nem szakirányú, pálinkamester szaktanácsadói oklevelet kaptak.
A diplomát kapott pálinkamestereket többen is levélben köszöntötték, köztük Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke.
Fazekas Sándor azt emelte ki: az élelmiszertudomány hosszú távra határozza meg a magyar vidék és agrárium jövőjét. 'Hazánk akkor erős, amikor jól képzett gyakorlati ismeretekkel felvértezett szakemberek dolgoznak minden ágazatban.' A miniszter szerint a pálinka jó példa arra, hogyan lehetnek a magyar hagyományok a jelenkor elvárásai mellett is versenyképesek. 'A pálinka nemzeti italunk, a magyarság kulturális örökségének része, megóvása ezért közös nemzeti felelősségünk.'
Font Sándor pedig valódi sikertörténetnek nevezte a hazai felsőoktatásban, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem elindította a pálinkamester szakmérnökök és szaktanácsadók képzését.
Mihályi László közölte: a múlt évben Magyarországon a kereskedelmi főzdékben 744 ezer hektoliterfoknyi pálinka készült. Ez mintegy 1,5 millió liter 50 fokos pálinkának felel meg. A múlt évi mennyiség mintegy 15 százalékkal volt kevesebb, mint a tavalyelőtt előállított, kereskedelmi forgalomba került pálinka mennyisége. A bérfőzés mennyisége tavaly elérte a 8,25 millió hektoliterfokot, ami mintegy 16,5 millió liter 50 fokos pálinkának felel meg. Ez mintegy 30 százalékos növekedést jelentett a bérfőzés területén a múlt évben az előző évhez képest.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 26. 10:01, szombat | Belföld
A Meta beszünteti a politikai hirdetéseket az EU-ban az uniós szabályozás miatt
A többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemeltető META, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
2025. Július 26. 09:58, szombat | Belföld
Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor - közölte a Visit Hungary az MTI-vel pénteken.
2025. Július 26. 09:57, szombat | Belföld
Orbán Viktor: nemzetben gondolkodni azt jelenti, hogy nagyobb összefüggésben tekintjük a magyarság sorsát
Nemzetben gondolkodni azt jelenti, hogy nagyobb összefüggésben tekintjük a magyarság sorsát, semmint az akaratunk ellenére meghúzott államhatárokon belül élő magyarság szempontjai és érdekei
2025. Július 26. 09:51, szombat | Belföld
Kövér László: a keleti nyitás sikertörténete a kínai-magyar kapcsolatok alakulása
Magyarország számára a keleti nyitás politikájának sikertörténete a kínai-magyar kapcsolatok alakulása