Hírek
2017. Január 31. 05:00, kedd |
Sport
Forrás: mti
Megvásárolná a Bozsik Akadémiát a brazilok világbajnok futballistája
Megvásárolná a nyíregyházi Bozsik Akadémiát Jonas Eduardo Américo, azaz Edú, a brazil válogatott 1970-ben világbajnok labdarúgója.
A 67 éves Edú - aki hazájában több akadémiában is érdekelt - az MTI-hez a menedzserén keresztül eljuttatott közleményében kiemelte, már hivatalosan is jelezte szándékát az akadémia igazgatóságának.
Edú megjegyezte: tavaly, amikor Nyíregyházán járt, jó benyomást tett rá az akadémia - és annak fiatal tehetségei -, amelynek földrajzi elhelyezkedése is kitűnő, hiszen Ukrajnához, Romániához és Szlovákiához is közel van, ráadásul Budapest is könnyen megközelíthető.
"Ezek nagyon fontos tényezők. Egy nemzetközileg nívós akadémia létrehozása van a tervemben, ha megegyezünk a feltételekben" - mondta Edú, aki tervei szerint a legjobb játékosokat top európai, illetve brazil klubokba küldené, ennek megvalósításához pedig több híres brazil futballistát és szakembert is bevonna a projektbe.
Kósa Árpád, az akadémiát működtető Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek megerősítette a vételi szándékról szóló híreket. Hozzátette, egy lehetséges adás-vételt hosszas folyamat kell, hogy megelőzzön, ugyanis fel kell értékelni a szakágat, ezt követően pedig a tulajdonosnak - azaz a városnak - kell döntenie arról, hogy értékesíti-e az akadémiát.
Edú minden idők legfiatalabb labdarúgója, aki világbajnokságon kerettag volt, ugyanis az 1966-os angliai tornán - amelyen végül nem lépett pályára - mindössze 16 éves volt. Négy évvel később Mexikóban világbajnok lett, és ott volt az 1974-es németországi vb-n is. A brazil válogatottban 51 meccsen 12 gólt szerzett. Háromszor játszhatott a világválogatottban.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe
A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Április 20. 20:08, hétfő | Sport
Gokart - Nagy Ádám: Bronzérem a szezonnyitón
Egy harmadik hellyel kezdte Nagy Ádám a 2026-os gokartszezont.