Hírek
2015. Február 19. 12:17, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Megtévesztő reklám miatt 43 milliós GVH-bírságot kapott a Spar

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. az 5 ezer forint vásárlás után 500 forint visszajár akciójának népszerűsítésekor, a jogsértésért 43 millió forint bírságot szabtak ki - közölte a versenyhivatal az MTI-vel csütörtökön.
A GVH közölte: a Spar 2012 októberétől 2014 februárig az akcióval megtévesztette a fogyasztókat, mert valótlanul tüntette fel, hogy minden elköltött 5 ezer forint után 500 forint visszajár, miközben mind a kupon megszerzésének, mind beváltásának több feltétele és korlátozó eleme volt.
A Spar azt sugallta, hogy ötezer forint után jutnak a fogyasztók 500 forint kedvezményhez, ezzel szemben legalább 10 ezer forint értékű vásárlásra volt szükség az 500 forintos kedvezmény érvényesítéséhez - közölte a GVH.
A vizsgálat szerint a Spar nem, vagy kevéssé észlelhetően és nem egyértelműen tüntette fel az 500 forintos kupon kiadásának és beváltásának egyéb feltételeit.
A GVH a bírság kiszabásakor a kommunikációs eszközök költségeire alapozott. Súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a cég a jogsértő kereskedelmi gyakorlatot több mint egy évig folytatta, és azzal a fogyasztók széles körét érte el.
Enyhítő körülményként értékelte a versenyhivatal, hogy a Spar jelentősen megváltoztatta kereskedelmi gyakorlatát a versenytanács előzetes álláspontjának megismerése után. A cég együttműködését fejezte ki azzal is, hogy kötelezettségvállalási szándékán túl vállalta kereskedelmi gyakorlatának módosítását, valamint olyan nyilatkozatokat tett és összeállításokat készített, amelyek nem szolgálták ugyan az érdekeit, ám hatékonyan segítették a tényállás pontos feltárását - közölte a GVH.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval
Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal
2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld
Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő
Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.
2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld
Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ
A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.