Hírek
2013. Szeptember 08. 20:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Meghalt egy versenyző a budapesti félmaratoni futóversenyen

Egy 27 éves külföldi állampolgár halt meg vasárnap a budapesti félmaratoni futóversenyen - közölte a Budapest Sportiroda (BSI) az MTI-vel.
Közleményük szerint a budapesti félmaratonon a táv 20. kilométerében a fiatalember hirtelen összeesett, és az azonnali orvosi segítség ellenére meghalt. A szervező BSI az esemény 13 ezer résztvevője nevében részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak.
Kocsis Árpád, a BSI ügyvezető versenyigazgatója az MTI-nek megrendültségét fejezte ki a haláleset miatt. Az áldozatról többet nem közölt, csak annyit mondott, hogy a családjával most veszik fel a kapcsolatot.
A versenyigazgató elmondta, hogy a 28. alkalommal megtartott Nike Budapest Félmaraton és a BSI által az elmúlt 25 évben szervezett magyarországi futóversenyek történetében ez volt az első haláleset.
A BSI minden versenyére részletesen kidolgozott egészségügyi tervvel készülnek - tette hozzá. A vasárnapi félmaratoni futóversenyen egy főorvos irányította az orvosi stábot, amelynek tagjai az egész útvonalon gyalogosan, illetve QUADRÓL figyelték, és szükség esetén segítették a versenyzőket. Mint a sportversenyeken általában, most is több embert kellett ellátnia az egészségügyi személyzetnek, de a pontos számot az igazgató közlése szerint egyelőre nem tudni.
Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese korábban az MTI-nek azt mondta:a 28. Nike Budapest Félmaraton egészségügyi biztosításáért nem az Országos Mentőszolgálat felelt, őket csak egy esethez riasztották, a Dózsa György útnál. A fiatal férfit sikertelenül próbálták újraéleszteni.
A versenyen a szervező Budapest Sportiroda közleménye szerint a 13 ezer résztvevő közül 7305 egyéni induló ért célba, a magyarokon kívül 65 ország 1600 versenyzője rajtolt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld
Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást
A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg
2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán
Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.