Hírek
2012. Október 04. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Lazít a kormány a jövő évi hiánycélon

Nem várhatók drasztikus kiigazító intézkedések jövőre, miután a kormány módosítja a 2013-as költségvetésben meghatározott hiánycélt – tudta meg a Magyar Nemzet kormányzati forrásból.
A kabinet eredetileg 2,2 százalékos GDP-arányos deficitet vállalt a 2013-as büdzsé tervezetében, amit a közeljövőben 2,8 százalékra kíván növelni. Ezzel 130–150 milliárd forintos mozgástere lesz az államnak, vagyis ennyivel több pénzből gazdálkodhat jövőre. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a 2,8 százalékos hiánycél viszont „kőbe lesz vésve”, tehát ennél magasabb nem lehet a deficit, mert az már adósságnövelő hatással járna.Az Európai Bizottság ellenállásába sem ütközhet ez a módosítás, hiszen a brüsszeli testület csupán azt várja el hazánktól, hogy a költségvetés hiánya a maastrichti kritériumokban foglalt GDP-arányos 3 százalék alatt maradjon.
Így a jövő évi büdzsé tervezett sarokszámai alapján nagy esély van arra, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, ami már hazánk 2004-es uniós csatlakozása óta folyik ellenünk. A jövő évi büdzsé jelenleg érvényes tervezete többek között azért szorul korrekcióra, mert a hazai gazdaság az előrejelzések szerint lassabban nő jövőre a költségvetésben szereplő 1,6 százaléknál.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.
2025. Október 01. 07:44, szerda | Belföld
Megerősítette és bővítette együttműködését a Debreceni Egyetem és a BMW Debrecen
Megerősítette és bővítette együttműködését a Debreceni Egyetem (DE) és a BMW Debrecen, az erről szóló megállapodást kedden írták alá a felsőoktatási intézményben tartott sajtótájékoztatón.
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen
Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán.