Hírek
2015. Szeptember 23. 11:00, szerda |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Kis Ádám: Rögös út a döntőig!
FIA Autocross Európa-Bajnokság, Maggiora 2015.09.19-20.
Kis Ádám - Levianus Motorsport
Mitsubishi Colt EVO
Interjú Kis Ádám autocross versenyzővel.
Egy történésekben gazdag Autocross Európa-Bajnokságon vettél részt a csapatoddal a hétvégén, mely egy hetedik helyet ért számodra.
Rögös út vezetett a döntőig, amelyet vissza is intettek.
Ismét roncsderby feelingje volt ennek a versenynek is, mint az idén már jó pár EB-nek.
Miként értékeled ezt a hétvégét?
- A pálya nyomvonala a tavalyihoz képest megváltozott, rövidebb, lassabb és szűkebb lett. A rajtrácsot leaszfaltozták, majdnem egészen a leintő posztig.
Véleményem szerint nagyot vesztett a pálya a presztizséből.
A szabadedzésen és az időmérőn ismerkedtünk a pályával, próbálgattuk az íveket.
Az előfutamok során botrányos teljesítmény nyújtottam, folytatva a losonci folyamatot. A csapatom kitartó munkája, bíztatása meghozta az eredményt az elődöntőre, melyen szinte végig harmadik helyen tudtam autózni, de hétvégére jellemzően az utolsó körben hibáztam és a negyedik helyen értem célba.
A döntőben a hetedik helyről rajtolhattam. A döntő első rajtja jól sikerült, több helyet javítottam a második kanyarig, majd az ugratós egyenesre ráfordulva a kigyorsításom jól sikerült és már a negyedik helyen álltam közel az első háromhoz.
Érthetetlen okból piros zászlóval leállították a futamot.
Új rajtra került sor negyedórával később, melyet már sajnos nem higgadtan vártam.
A rajtot jól kaptam el, sajnos az első, a második kanyarban is hibáztam, és így a harmadik kanyarhoz kissé késve érkeztem meg és belekerültem a darálóba. Sajnos innentől kezdve teljesen szétestem, és csak hetedik helyen tudtam behozni a Coltot.
Rengeteg sérülés van az autón. Ezúton is köszönöm csapatom kitartását, hisz ha ők nincsenek én már feladtam volna a hétvégén a versenyzést.

Legközelebb hol találkozhatunk veled és a Colt-tal?
- Október első hétvégéjén Nyirád Motorsport Arénában FIA CEZ és Magyar OB záró fordulóban indulunk legközelebb.
Támogatók: Belföld Sped Kft., LKL Color Kft., Imperium Computer Kft., Adip’art Kft., Levianus Szolgáltató Kft., Silk Brother Kft.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 13:00, hétfő | Sport
Premier League - Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt lőtt, de pontokat vesztett a Liverpool
2026. Március 16. 10:00, hétfő | Sport
Kínai Nagydíj - Újabb kettős Mercedes-siker, Antonelli nyert Sanghajban
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amely az ausztráliai idénynyitóhoz hasonlóan kettős Mercedes-sikerrel zárult.
2026. Március 14. 08:14, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Nem bírt a Győr az MTK-val
A Győr saját stadionjában gól nélküli döntetlent játszott pénteken az MTK-val a labdarúgó Fizz Liga 26. fordulójában.
2026. Március 13. 07:31, péntek | Sport
Férfi kézilabda BL - Kínos veszprémi vereség a csoportkör zárásán
A Veszprém házigazdaként 38-33-ra kikapott a dán Aalborg HB-től csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, és fennállása legrosszabb csoportkörét zárta hét-hét győzelemmel és vereséggel.