Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2014. Október 10. 11:40, péntek | Belföld
Forrás: MTI

Király Viktor új albumot készített 3rd Dimension címmel

Király Viktor új albumot készített 3rd Dimension címmel

Király Viktor elkészítette harmadik stúdióalbumát. A 3rd Dimension november 7-én jelenik meg, az anyagon tavalyi nagy rádiós slágere, a Fire, valamint A Dal 2014-ben előadott és a legjobb négy közé jutott Running Out of Time is szerepel.

Az idei Viva Comet legjobb férfi előadójának választott Király Viktor újlemeze, a 3rd Dimension négy évvel követi a legutóbbi, Solo című albumot, amelyen a most 30 éves, New York-i születésű énekes első nagy slágere, a címadó Solo is hallható volt - idézte fel az előadó menedzsmentje az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.
Az új anyagon szerepel három már ismert szám: a Mahasz 2013-as rádiós Top 100 listáján az első helyen végzett Fire, a januárban megjelent és a legendás amerikai hiphop-csapat, a Run-DMC alapító tagjával, Darryl DMC McDaniels közreműködésével készített Running Out of Time, valamint a Work című kislemezdal.
Ezeken kívül nyolc új saját szerzemény hallható az albumon, a 3rd Dimension, a Chasing Demons, a Way Back Home, a Find (A Way To Your Heart), az Exhale, az Electricity, a Kill Me Slow és a Love Fugitive. A zenéket és szövegeket egyaránt az énekes írta, és a hangszerelés legnagyobb részét is elvégezte.
Az album elkészítésében hazai és külföldi zenészek, producerek csatlakoztak Király Viktorhoz, köztük Szabó Márton, Nagy Lajos (A'goge Beatz), édesapja, Király Tamás, Dave Martin, a londoni Diamond Duggal, valamint a New York-i The Cutting Room Recording Studios munkatársai, akik korábban olyan előadók dalain dolgoztak, mint John Legend, Lana Del Rey vagy Prince. Ebben a New York-i stúdióban történt a lemez keverése és maszterelése is. A címadó 3rd Dimensionben szövegíróként és rapperként közreműködik az Irie Maffiából ismert MC Kemon. Az albumon szerepel a Légzés című felvétel, amely a koncertekről már ismert Exhale magyar nyelvű változata, szövegét Molnár Ferenc Caramel írta. 2010 óta ez Király Viktor első magyar nyelven énekelt szólódala.
A 3rd Dimension című lemezt Király Viktor november 7-én délután mutatja be a budapesti Westend City Center szökőkútjánál. Az albumról kimásolt következő kislemez november elején debütál, ehhez az előadó háromdimenziós videoklipet forgat. Az énekes a közeljövőben albumbemutató koncerten élő zenekarral is előadja új dalait és a már ismert slágereket.
Az album digitális változata november 28-tól érhető el az ismert zeneszolgáltatóknál.


Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.

2025. Augusztus 01. 08:44, péntek | Belföld

A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható

A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható, a Dunántúlon lesz hűvösebb és felhősebb, míg a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön lesz melegebb, oda inkább csak vasárnap érkezik meg a csapadék

2025. Augusztus 01. 08:43, péntek | Belföld

Orbán Viktor: nagyon nagy az érdeklődés a 3 százalékos lakáshitel iránt

Nagyon nagy az érdeklődés a fix 3 százalékos lakáshitel iránt - mondta a miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken.

2025. Augusztus 01. 08:39, péntek | Belföld

Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet

Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet – közölte a pályázatot koordináló Veszprém-Balaton 2023 Zrt. csütörtökön az MTI-vel.