Városlista
2025. augusztus 18, hétfő - Ilona

Hírek

2013. December 20. 05:00, péntek | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Kevesebb az iskolakerülő

Kevesebb az iskolakerülő

Sikertörténetnek bizonyult az iskolakerülés visszaszorítására tett kormányzati kísérlet, hiszen ennek köszönhetően két tanév alatt csaknem negyven százalékkal csökkent az iskolai hiányzások száma – tudta meg a Magyar Nemzet.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkársága a lap kérdésére a statisztikai adatgyűjtés október 1-jei állapota alapján közölte: a 2009/2010-es tanévhez képest a 2011/2012-es tanévre mintegy 22 százalékkal csökkent az igazolatlan hiányzások száma, majd az újabb jogszabályváltozásnak köszönhetően a 2012/2013-as tanévre további 15 százalékkal mérséklődött az ötvennél több igazolatlan órával rendelkezők aránya a teljes tanulószámhoz viszonyítva az 1–12. évfolyamos diákok körében.

Az újabb nagy arányú, 15 százalékos csökkenés annak a törvénymódosításnak köszönhető, amely tavaly szeptembertől a korábbinál is szigorúbban szankcionálja az iskolakerülést. 2012 szeptemberétől az iskoláztatási támogatást már nem felfüggeszteni, hanem szüneteltetni kell, vagyis az iskolakerülő gyermek családja a felülvizsgálat idejére járó pénzt végérvényesen elveszíti. A Soltész Miklós vezette szociális államtitkárság közlése szerint augusztus 31-én az iskoláztatási támogatás szüneteltetése csaknem kilencezer tanulót érintett, vagyis a köznevelési intézményben tanulók közül az idei tanév elején ennyien nem kaptak családi pótlékot iskolakerülés miatt.

Idén februárban ez a szám még 9400 volt. A 2012/2013-as tanévben az ötvennél több igazolatlan órával rendelkező, 1–12. évfolyamos tanulók száma egyébként 18 772 volt. A két szám közötti különbséget az adja, hogy a szüneteltetés ideje nem mindenkinél egy időre esett. Az év elején sokat hiányzó tanulók az intézkedés hatására újra rendszeresen kezdtek iskolába járni, így ők újra megkaphatták az ellátást.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld

Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását

A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.

2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld

Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval

Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal

2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld

Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő

Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.

2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld

Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ

A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.