Hírek
2016. Április 26. 09:42, kedd | Sport
Karsai Tamás: Két kerékről négy kerékre!
Interjú Tamással a Nyíregyházi nappali autóverseny előtt, ami Május elsején lesz az autópiac területén.
Tavaly a salakpályás körversenyen találkozhattunk veled, ahol egy Ladával csapattál, az idén pedig aszfalton mutatod meg a kilátogató nézőknek és a sporttársaidnak, hogy itt is jól fogod magad érezni.
Most nem egy hanem talán három különböző autóval is rajthoz fogsz állni.
Mit is tudhatunk ezekről a járművekről?
- A terv az hogy, elindulok egy rallycross Szöcskével, amibe egy 1.6 Golf GTI motor van, egy BMW E36 V8-al és egy Lada 2105-tel. De sajnos a Ladának a legutóbbi salak versenyen szétment a motorja, így az biztos, hogy nem lesz kész.
Korábban a motorsportban jeleskedtél. Mesélnél az eddigi pályafutásodról, sikereidről?
- Három évig motoroztam a gyorsasági szakágban, a magyar bajnokságban.
A legjobb évemben 2010-ben a Dunlop Trophy bajnoka lettem és év végi abszolút 5. Ez volt az utolsó évem.
Utána csak hobbi szinten űztem ezt a sportot, de tavaly végleg abbahagytam.
Hogy jött az autóversenyzés?
- A autóversenyzésbe a Sógorom, Tárnok Attila vitt bele, de édesapám és a két testvérem is ezt a sportot űzték. 2 évvel ezelőtt kitaláltuk Attilával, hogy poroljuk le a Szöcskét és induljunk el vele ezen a piaci versenyen, ami most is lesz. Aztán apósom Magocsa János vett egy Rally Lada 2105-öt, azzal pedig indultunk a tavalyi salakos versenyen és ott nagyon megtetszett.
Attilával az volt a tervünk hogy idén elindulunk ezeken a versenyeken, én ezzel a Ladával ő pedig a VFTS-vel, de sajnos ezt nem tudtuk megvalósítani.
Az ő emlékére mindegyik versenyen részt veszek és csapatom, mert ő is ezt tenné...
Visszatérve a nyíregyházi nappali autóversenyhez, mennyire fogod tudni kiszolgálni a nézőket?
- Szeretném nagyon, de most fogok először a BMW- be ülni, így biztos kell idő míg megszokom.

A szórakoztatás mellett gondolom az idő ellen is fogsz menni, vagy tévednék?
- Szeretnék, azért viszem a Szöcskét. Azzal szeretnék menni egy abszolút időt. Idén a salakon sikerült, ott 3. lettem, meglátjuk.
Támogatóid?
- Természetesen legfőbb támogatóim a családom, akik izgulnak értem minden versenyen!
Apósom, a Magisz Kft. teljes szerviz csapatával mögöttem áll és segítenek az autók felkészítéseiben.
Szurkoljunk közösen Tamásnak a május elsejei nyíregyházi autóversenyen, ami az autópiac területén lesz.
- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe
A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.