Városlista
2025. augusztus 13, szerda - Ipoly

Hírek

2014. Október 30. 13:38, csütörtök | Kék hírek
Forrás: MTI

Jogerősen öt év börtönt kapott a kisgyermeke halálát okozó devecseri férfi

Jogerősen öt év börtönt kapott a kisgyermeke halálát okozó devecseri férfi

Jogerősen ötéves börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Győri Ítélőtábla azt a devecseri férfit, aki 2011 februárjában földhöz vágta másfél éves gyermekét, aki emiatt három nappal később a kórházban meghalt.

Zólyomi Csilla tanácsvezető bíró kiemelte: azért hagyták helyben a Veszprémi Törvényszék fél évvel ezelőtt meghozott döntését, mert az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a középmértékkel megegyező büntetést.
Utalt rá: akkor enyhítő körülményként vették figyelembe a tette idején még éppen csak 18 éves vádlott korát és azt, hogy azonnal segítséget hívott, amint észlelte a gyerek rossz állapotát, súlyosbítóként pedig azt, hogy a felügyeletére bízott, védekezésre képtelen gyereket bántalmazott.
A védő a tárgyaláson azt hangsúlyozta: a halált okozó testi sértésért elmarasztalt férfi tettét tanúk híján több vallomásból kellet rekonstruálnia az első fokú bíróságnak. Hozzátette: egyfajta szembesülésként is értelmezhető, hogy miután a gyerek rosszul lett, a fiatalember öngyilkosságot kísérelt meg.
A vádlott kiemelte: sem korábban, sem előzetes letartóztatása során nem volt vele probléma. Ezzel szemben a bíró megemlítette, hogy egy későbbi garázdasági ügyben felfüggesztett büntetéssel sújtották a férfit, egy lopási ügye pedig jelenleg is folyamatban van.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 12. 07:42, kedd | Kék hírek

Egy dühöngő felgyújtotta az ikonikus mórágyi buszmegállót

2025. Augusztus 07. 07:58, csütörtök | Kék hírek

Őrizetbe vették a miniszterelnök megöletését tervező férfit

2025. Augusztus 05. 07:32, kedd | Kék hírek

Egyhetes ellenőrzési akciót indít a rendőrség

Nagyszabású, az egész országra kiterjedő rendőri akció vette kezdetét, ami egészen a hét végéig, augusztus 10-ig tart majd. Ennek keretében a rendőrség elsősorban a gyorshajtásokat ellenőrzi majd.