Hírek
2013. Augusztus 30. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: orientpress
Ismét pályázhatnak a roma fiatalok

A katasztrófavédelem már az elmúlt évben is kiemelt hangsúlyt fektetett arra, hogy a roma fiatalok minél szélesebb köre ismerje meg a hivatásos állományba történő felvétel módját és menetét. A Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiában meghatározottak alapján a főigazgatóság már harmadik alkalommal hirdeti meg a tűzoltó szakképzésben részt vevő roma fiatalok támogatását célzó pályázatát.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az Országos Roma Önkormányzattal és a megyei roma önkormányzatokkal együttműködve azt a célt tűzte ki, hogy felkeltse a roma fiatalok katasztrófavédelemi pálya iránti érdeklődését, valamint arra ösztönözze őket, hogy az új rendszerű, moduláris tűzoltó szakképzést válasszák. Éppen ezért a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiában meghatározottak alapján a főigazgatóság már harmadik alkalommal hirdeti meg a tűzoltó szakképzésben részt vevő roma fiatalok támogatását célzó pályázatát.
A szeptember másodikán induló szakképzésre vonatkozó pályázati felhívás elkészült, erre a képzésben résztvevő roma származású fiatalok jelentkezhetnek. A BM OKF a tervek szerint tizenöt, a pályázati kritériumoknak megfelelő, hátrányos helyzetű pályázónak nyújt az esélyegyenlőség biztosítása érdekében fejenként húszezer forint kiegészítendő támogatást.
A pályázat elérhető: a BM OKF weblapján.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 12. 07:23, péntek | Belföld
Agrometeorológia: az Alföldön csak lassan mérséklődik az aszály
A hét első felének esői, záporai sokfelé adtak alapos öntözést, de a Duna-Tisza közének déli felén továbbra is igen száraz a talaj.
2025. Szeptember 12. 07:22, péntek | Belföld
Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén, de vasárnap ismét csapadék érkezik
Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén: pénteken és szombaton jellemzően napos, gomolyfelhős idő várható, a csúcshőmérsékletek kevéssel 30 Celsius-fok alatt alakulnak.
2025. Szeptember 12. 07:20, péntek | Belföld
Orbán Viktor miniszterelnök Abu-Dzabiban tárgyal
Orbán Viktor miniszterelnök munkalátogatásra érkezett Abu-Dzabiba, ahol a pénteki napon tárgyalást folytat Mohamed bin Zayed Al Nahyan sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek elnökével.
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését