Városlista
2025. augusztus 4, hétfő - Domonkos

Hírek

2014. Október 28. 18:04, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Húsz országból jelentkeztek az I. Budapesti Nemzetközi Gitárversenyre

Húsz országból jelentkeztek az I. Budapesti Nemzetközi Gitárversenyre

Húsz ország 36 fiatal muzsikusa jelentkezett az I. Budapesti Nemzetközi Gitárversenyre, amelyet hagyományteremtő szándékkal rendeznek meg november 4. és 8. között Eötvös József Liszt-díjas gitárművésznek, a Zeneakadémia tanárának művészeti vezetésével.

A megmérettetésre Európán kívül Brazíliából, Costa Ricából, Dél-Koreából és Japánból is jelentkeztek 1982. január 1. után született fiatal zenészek. Nyolc magyar is verseng a mezőnyben.
A zenei verseny jövő kedden megnyitóval és sorsolással, valamint Eötvös József és egykori tanítványa, Csáki András koncertjével veszi kezdetét a Vörösmarty utcai Régi Zeneakadémia kamaratermében. Az elődöntőket és a középdöntőt a Liszt Ferenc téri főépületben, míg a döntőt, a díjátadót és a gálakoncertet november 8-án a Zeneakadémia Solti Termében tartják - derül ki a szervezők közleményéből.
A versenyzőknek az elődöntőben szabadon választott műveket - köztük legalább egy barokk művet - kell előadniuk, a középdöntőben ugyancsak szabad a választás, azzal a megkötéssel, hogy egy teljes szonátának szerepelnie kell a műsorban, míg a döntőben két versenymű, Joaquin Rodrigo Concierto de Aranjuez és Mario Castelnuovo-Tedesco 1., D-dúr gitárversenye közül kell választaniuk. A döntőben és a gálakoncerten közreműködik a Junior Prima-díjas Anima Musicae Kamarazenekar.
A gitárosokat 12 tagú nemzetközi zsűri értékeli. A grémium elnöke Eötvös József, tagja Csáki András gitárművész, Madarász Iván zeneszerző és Vigh Andrea hárfaművész, a Zeneakadémia rektora, valamint német, kanadai, lengyel, görög, olasz, ukrán és szlovák művészek, tanárok.
A tervek szerint a középdöntőbe 10-12, a döntőbe 3 versenyző jut be. A verseny győztese 5000 eurót, egy mesterhangszert, 12 nemzetközi koncertmeghívást és egy ingyenes versenynevezési lehetőséget nyer az Alessandriai Nemzetközi Gitárversenyen. A második helyezett 2000, a harmadik 1000 euró pénzjutalomban részesül.
"A jelentkezők névsora, a zsűri összetétele és az előzetes érdeklődés jelzi, hogy a magyar gitáriskola nemzetközi szinten is elismert lett az elmúlt két évtizedben. Elég csak az Esztergomi Nemzetközi Gitárfesztivál folytatására, a 2006 óta szervezett Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválra gondolni, ahol a nívós koncertek mellett mesterkurzusokat, előadásokat is hallgathatnak az érdeklődők. Egyvalami hiányzott ebből a hazai zenei sikersorozatból, egy igazi, színvonalas nemzetközi verseny, amely idevonzza a legtehetségesebb fiatal művészeket, és ismételten ráirányítja a nemzetközi sajtó figyelmét Magyarország színvonalas zenei életére és tehetséges fiataljaira" - idézi a közlemény Eötvös József művészeti vezetőt.
A november 5. és 7. között tartandó versenyprogramokra a belépés ingyenes, a megnyitóra, a döntőre és a gálakoncertre a Zeneakadémia jegypénztárában és honlapján (www.zeneakademia.hu) kaphatók jegyek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása

A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.