Hírek
2014. Január 08. 12:48, szerda |
Külföld
Forrás: MTI
Holdbázis felépítésén dolgozik Kína

Nemcsak embert küldene a Holdra a jövőben Kína, de kutatóbázis felállítását is tervezi ott - írja a Zsenmin Zsipao központi lap szerdai számában.
Az újság Csang Jü-huát, a Csang'o-3 űrszonda december végi sikeres Holdra szállásának helyettes főtervezőjét idézi. Csang egy Sanghajban tartott szakmai rendezvényen nemrég úgy fogalmazott: Kína tervei között az ember Holdra küldése mellett egy állandó holdbázis felépítése is szerepel. Utóbbi szerepe új típusú energiaforrások felfedezése lenne. Az égitesten ipari és mezőgazdasági termelőbázisokat hoznának létre, valamint a földi légkörtől eltérő, egyedi adottságokat felhasználva többek között gyógyszereket állítanának elő. Csang úgy fogalmazott: a kísérlet az emberiség életterének kiterjesztésének lehetőségét igazolhatná.
A szakember megerősítette: a következő kínai Hold-misszió, a Csang'o-5 elindítása 2017-ben várható, annak feladata talajminták begyűjtése lesz. Űrhajóst a Csang'o-5-öt követően küldenének a Holdra, ennek technológiáján jelenleg is dolgoznak, hivatalos engedélyt még nem kapott a misszió.
Kína decemberben lépett be - az Egyesült Államok és Oroszország mellett - a holdjáró nemzetek tagjai közé, miután a Csang'o-3 űrszonda a Jade nyúl holdjáró robottal együtt sikeresen Holdra szállt, alig hat évvel Hold-programjának kezdete után. Soha ezelőtt nem szállt még le kínai űreszköz valamely égitesten. A teljes mértékben kínai technológia garantálta eseményt történelmi áttörésként, a "kínai álom" részeként jellemezte a kínai sajtó, s az a nemzetközi közösségben is elismerést váltott ki.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 16. 09:03, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Oroszország a hosszú távú rendezésben érdekelt Ukrajnában
2025. Augusztus 16. 09:02, szombat | Külföld
Alaszkai csúcs - Donald Trump: sikerült igazán jó előrelépést elérni
2025. Augusztus 14. 07:47, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Nyugati szövetségesek: Ukrajna nélkül nem lehet dönteni a rendezésről
Az Ukrajnát támogató nyugati szövetségesek szerint a békéhez vezető utat nem lehet Ukrajna részvétele nélkül kijelölni.
2025. Augusztus 13. 07:36, szerda | Külföld
Peking megszakított minden kapcsolatot a cseh államfővel a dalai láma miatt
Kína Tibetet saját területének, s a dalai lámát pedig szeparatistának tekinti.