Hírek
2014. December 10. 13:30, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Hetedik a 16 éves vitorlázó Érdi Mária Las Palmasban

A mindössze 16 éves Érdi Mária kiválóan szerepelt a kanári-szigeteki Las Palmasban rendezett Olimpiai Hét elnevezésű vitorlás versenyen, amelyen a Laser Radial hajóosztályban a hetedik helyen végzett.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a fiatal sportoló meggyőzően vitorlázott a kilenc futam során, s a teljesítménye azért is elismerésre méltó, mert a nemzetközi, 29 fős mezőnyben egy ellenfelét leszámítva mindenki idősebb volt nála.
Érdi edzője, Eszes Tamás emlékeztetett rá, hogy a balatonfüredi vitorlázó idén megnyerte a nyári ifjúsági világbajnokságot és a 19 évesek között is a második helyen végzett. Kiemelte, hogy tanítványa folyamatosan fejlődik, egyre közelebb kerül a nemzetközi élmezőnyhöz, eredményei értékét pedig növeli, hogy csak három éve versenyez komolyabban, s idén januárban került át az ötkarikás programban is szereplő Laser Radiál hajóosztályba.
"Kevesen érnek el ilyen gyors sikereket ebben a sportágban" - vélekedett Eszes Tamás, aki elárulta, hogy Érdi számára a távlati cél az, hogy a 2020-as olimpián bekerüljön a legjobb tízbe, ugyanakkor már a 2016-os riói játékokra is megpróbálnak kvótát szerezni, mert fontos tapasztalatszerzés lenne sportolója számára.
Az Olimpiai Héten még két magyar vitorlázó indult: Vadnai Jonatán 24., Vadnai Benjamin pedig 26. lett az ugyancsak olimpiai Laser Standard hajóosztályban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 19. 07:52, kedd | Sport
BL-selejtező - Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt az FTC
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.
2025. Augusztus 17. 08:41, vasárnap | Sport
A Puskás Akadémia legyőzte a BL-selejtezőre készülő Ferencvárost
A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának szombat esti rangadóján.