Hírek
2014. December 11. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Használt lakásra is igényelhető az új otthonteremtési kedvezmény

Az egygyermekes családok is kaphatnak otthonteremtési kedvezményt 2015 júliusától - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Novák Katalin közölte: jövőre az otthonteremtési kedvezményre 4 milliárd forintot fordítanak, 2016-tól pedig 9-10 milliárd forintot.
Az államtitkár elmondta: a keret felfelé nyitott, így igény esetén biztosítják a szükséges többletforrásokat. A családok egy gyermek esetén 500 ezer, három gyermek estén 3,25 millió forint támogatást kérhetnek. Újdonság az is, hogy használt lakás vásárlására, valamint meglévő lakás bővítésére is lehet támogatást kérni.
Novák Katalin azt hangoztatta, a kormány célja, hogy a vágyott, tervezett gyermekek megszülessenek Magyarországon, és mivel az otthonteremtés, a lakhatás komoly nehézséget jelent a fiataloknak, ezért vezetik be a korábbi támogatási rendszert kibővítő lehetőséget július 1-jével. Emlékeztetett arra, hogy korábban csak a kettő, vagy annál több gyermekesek vehették igénybe az állami támogatást, jövőre azonban már az egy gyermekes családok is, vagy azok, akik legalább egy gyermeket vállalnak.
Az otthonteremtési rendszer fontos változásának mondta azt is, hogy a vissza nem térítendő támogatást júliustól már használt lakás megvásárlására is kérni lehet, vagy arra, hogy a meglévő ingatlant további szobával, akár tetőtérbeépítéssel bővítsék.
Azt mondta, a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) alapelve az, hogy több gyermek után több támogatás jár, de figyelembe vesznek más szempontokat is, így például a energiatakarékosabb ingatlanok után nagyobb támogatás kérhető.
Novák Katalin több konkrét példán is érzékeltette a CSOK rendszerét. Eszerint például egy 36 éves gyermektelen pár egy 60 négyzetméteres új lakás vásárlásához egy gyermek vállalása esetén 600, míg két gyermek vállalása esetén 800 ezer forint támogatást kérhet. Egy 28 éves egygyermekes házaspár használt, 55 négyzetméteres lakótelepi lakás vásárlásához egy gyermek esetén 500, két gyermek esetén 800 ezer forint támogatást kaphat.
Támogatást élettársak is kérhetnek már meglévő gyermekek után, így például egy 29 éves, élettársi kapcsolatban élő pár 1,3 millió forintot kérhet, ha 70 négyzetméteres családi házukat 25 négyzetméteres tetőtérrel építik be. Egy négygyermekes 37 éves házaspár 155 négyzetméteres, alacsony energiafogyasztású új családi házának építéséhez, vagy használt ingatlan vásárlásához 3,25 millió forint támogatást igényelhet - tájékoztatott az MTI.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld
Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték
2025. Augusztus 21. 08:03, csütörtök | Belföld
Fehér Ház: sok helyszín szerepel a lehetőségek között a Putyin-Zelenszkij találkozó megtartására
Budapest is felmerült a lehetséges helyszínek között.
2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld
Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.