Hírek
2013. Augusztus 22. 05:00, csütörtök |
Külföld
Forrás: orientpress
Háromszáz tonna víz folyt el Fukushimában

A japán hatóságok a nukleáris balesetek skáláján hármas fokozatúnak, vagyis „súlyos incidensnek” minősítették szerdán a háromszáz tonna erősen sugárszennyezett víz elfolyását a fukusimai atomerőmű egyik tartályából. A kifolyt víz sugárszennyezettsége oly magas, hogy a mellette álló ember egy óra leforgása alatt akkora sugárdózist kapna, amely ötszörösen meghaladná az atomerőműben dolgozókra vonatkozó egyéves határértéket.
A japán atomipart felügyelő hivatal (NRA) szerdán közölte: tekintettel az elfolyt víz mennyiségére és erős szennyezettségére egyes szintről - amely csupán 'anomáliát' jelent - hármas fokozatúra változtatja az eset minősítését, ami már „súlyos incidens”. Ez a legsúlyosabb eset azóta, hogy 2011. végén sikerült úgynevezett „hidegleállás” állapotába hozni a nyolc hónappal korábban, március 11-én történt földrengésben és szökőárban megrongálódott atomerőmű három reaktorát.
A két évvel ezelőtti fukusimai atombaleset a legsúlyosabb minősítést kapta az úgynevezett INES-skálán, s előtte csak az 1986-os csernobili atomkatasztrófa érte el ugyanezt a hetedik fokozatot. A Fukusima-1 atomerőművet üzemeltető vállalat, a TEPCO kedden közölte, hogy mintegy háromszáz tonna erősen sugárszennyezett víz folyt el egy tartályból. Előző nap figyeltek fel a szennyezett vizet tároló tartályok környékén kialakult tócsákra. Fél méterrel a víztócsák felett óránkénti száz millisievertes sugárzást mértek, míg egy ember számára a megengedett sugárdózis nem haladhatja meg az évenkénti egy millisievertet.
A TEPCO szerdai közölése szerint a víz továbbra is folyik a tartályból. Még mintegy 700 tonna maradt benne, a víz átszivattyúzását már megkezdték. A tartály alatti földet megvizsgálják, hogy kiderítsék, hol gyülemlett fel a nagy mennyiségű, erősen radioaktív víz. A TEPCO nem zárja ki, hogy a talajvízbe vagy onnan egyenesen a tengerbe szivárgott.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 13. 09:23, szombat | Külföld
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként
2025. Szeptember 12. 07:25, péntek | Külföld
Lengyel külügy: az orosz légtérsértések miatt összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa
Lengyelország kérésére összehívják az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését a lengyel légtér orosz megsértése miatt - közölte a varsói külügyminisztérium csütörtökön az X-en.
2025. Szeptember 12. 07:24, péntek | Külföld
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azután, hogy lövés érte Utah államban, egy rendezvényen
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azt követően, hogy szerdán lövés érte Utah államban, egy egyetemi rendezvényen – a hírt Donald Trump elnök jelentette közösségi oldalán.
2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld
Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.