Hírek
2012. Július 04. 10:08, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Három ország hét csapatával rajtol a jégkorong MOL Liga

Hét klub részvételével rajtol el szeptemberben a jégkorong MOL Liga 2012/13-as idénye, amelyben ezúttal magyar és román csapatok mellett egy szlovák együttes is indul.
A hazai szövetség tájékoztatása alapján a tavalyi magyar-román bajnokság ezúttal már magyar-román-szlovákká duzzad, a HC Nové Zámky (Érsekújvár) is eleget tett ugyanis a nevezési feltételeknek.
A tavalyi nyolccsapatos mezőnyből hiányzik a Steaua Bucuresti és a Sapa Fehérvár AV19 - az már korábban eldőlt, hogy a székesfehérváriak idén nem indítják farmcsapatukat.
Magyar részről így a Dunaújváros, a Ferencváros, a Miskolc és az Újpest, romániai oldalról a Brassó és a Csíkszereda, míg Szlovákiából az Érsekújvár lesz résztvevője a MOL Ligának.
A bajnokság a tavalyihoz hasonlóan zajlik majd: az alapszakaszban kialakuló sorrend szerint indulnak a csapatok a rájátszásra. A páratlan számú nevező miatt az első helyezett erőnyerőként egyből az elődöntőbe kerül, míg a többi hat csapat ellenfélválasztás után csatázik a fennmaradó három helyért. (Ez a Svédországból ismert rendszer azt jelenti, hogy elsőként a második helyezett választhat magának ellenfelet a mögötte végzők közül, és így tovább.)
Ami még változás lesz a tavalyi szezonhoz képest, az az, hogy a rájátszásban, ha egy mérkőzés rendes játékidejében nem születik döntés, előbb tíz perc hosszabbítás következik, és csak ezután következhetnek a büntetők.
A részletes menetrend a napokban készül el - tájékoztatott a szövetség.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.
2025. Augusztus 17. 08:41, vasárnap | Sport
A Puskás Akadémia legyőzte a BL-selejtezőre készülő Ferencvárost
A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának szombat esti rangadóján.