Hírek
2012. Október 14. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Giró-Szász: semmi meglepő nincs a nyugdíjemelésben

A kormányszóvivő szerint nincs semmi meglepő abban, hogy a kormány a 400 milliárd forintos egyenlegjavító program bejelentése mellett is az infláció alakulásának őszi felülvizsgálata alapján döntött a nyugdíjak emeléséről azok reálértékének megőrzése érdekében. Giró-Szász András beszélt arról is, hogy az IMF megállapodás karnyújtásnyira van.
Giró-Szász András az M1 Az Este című műsorában pénteken utalt arra, hogy ezt a felülvizsgálatot a kormány 2010 óta minden évben megtette, és ezt természetesnek nevezte. Ugyanakkor kijelentette, hogy ezt nem lehet 'kötelező ujjgyakorlatnak' nevezni, hiszen a gazdasági helyzet több környező országot is a bérek vagy a nyugdíjak csökkentésére kényszerített. Eközben a magyar kormánynak úgy sikerült az államadósságot, a hiányt csökkentenie és növelnie a foglalkoztatottságot, hogy közben nem kell béreket vagy a nyugdíjakat csökkentenie.
Utalt arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elvárásai között is szerepel a bér- és nyugdíjcsökkentés, például a legutóbb Horvátországnak javasolták a közszféra béreinek, illetve egyes nyugdíjjuttatásoknak a felülvizsgálatát. Ezzel kapcsolatban ismételten leszögezte, hogy a Magyarországnak szóló hivatalos IMF-dokumentumokban, illetve szóban is - a több mint ötven, az IMF és a magyar kormány képviselői közötti találkozón - szerepeltek ilyen jellegű javaslatok a nemzetközi pénzügyi szervezet részéről.
Arra a kérdésre, hogy mikorra születhet meg a megállapodás az IMF és Magyarország között, úgy válaszolt, hogy az karnyújtásnyira van. 'A mi karunk már eléri a megállapodást, kérdés, hogy az IMF-é is eléri-e' - mondta, utalva arra, hogy a magyar kormány a kezdetek óta következetes abban, hogy elővigyázatossági hitelkeretet szeretne, ráadásul, amióta ez a tárgyalássorozat tart, a magyar makroszámok - akár az államadósság, az államháztartási hiány, akár a tartalékok volumene - 'nagyságrendekkel javultak', például a magyar CDS kockázati felár 750-ről 290 pontra csökkent.
A kormányszóvivő kitért arra is, hogy a kormány bejelentése szerint 'ha a gazdasági helyzet megengedi, megmarad 2013 szeptemberében a pedagógusbér-fejlesztés, illetve egészen pontosan a pedagógus-életpályamodell, ha a gazdasági helyzet valamilyen okból nem egy erősebb növekedés, mint amivel most számolunk, akkor kerül 2014 januárjára'.
A kormány minden bérkövetelést és bérfejlesztésre vonatkozó elképzelést támogat, mert tisztában van a magyar reálkeresetek szintjével, 'egy valamit azonban biztosan nem támogat, az adósság terhére történő béremelést' - mondta Gíró-Szász András.
A kormányszóvivő elmondta, hogy a munkavédelmi akcióterv nagyon fontos lépése a kormánynak, ennek fedezete szükségeltetik a jövő évi költségvetésben. Ezt fedezné a most bejelentett egyenlegjavító intézkedés fele, a másik felére a túlzottdeficit-eljárás miatt van szükség.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.
2025. Október 01. 07:44, szerda | Belföld
Megerősítette és bővítette együttműködését a Debreceni Egyetem és a BMW Debrecen
Megerősítette és bővítette együttműködését a Debreceni Egyetem (DE) és a BMW Debrecen, az erről szóló megállapodást kedden írták alá a felsőoktatási intézményben tartott sajtótájékoztatón.
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen
Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán.