Hírek
2014. Június 21. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Egymillióval kevesebb a magyar?

Tíz év alatt 1,1 millióval csökkent a magukat magyarnak vallók száma a Kárpát-medencében. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet határon túli magyar ifjúság helyzetével foglalkozó konferenciáján elhangzott az is, hogy a 2000-es években egy Debrecen méretű városnyival csökkent a 15-29 éves korosztály létszáma.
A 2000-es évek elején fontos tényező volt az ifjúságnál, hogy ki rendelkezik számítógéppel - mondta Bauer Béla, a Századvég Alapítvány vezető kutatója. 14 évvel ezelőtt a 15-29 éves korosztály mindössze 9 százaléka rendelkezett komputerrel.Hangsúlyozta azt is: egyre gyakoribbá vált az úgynevezett mamahotel, tehát sok fiatal inkább a szülőkkel maradt vagy néhány év különélés után visszaköltözött a családjához.
'2000-ben a 29 éveseknek csak 36 százaléka mondta azt, hogy nincs gyereke. Ez 2008-ban már 68-69 százalék lett' - mutatott rá a vezető kutató. A gyermekvállalási kedv nem csak a diplomások, hanem az alacsonyabb képzettségűek körében is kezdett visszaesni. 2008-ra a 15-29 éves korosztály létszáma egy Debrecen városnyi lakosságszámmal csökkent.
A Mozaik 2011, tehát a határon túli területekkel is foglalkozó kutatás pedig arra mutatott rá, hogy Ausztria kivételével, ahol némileg többen vallották magukat magyarnak, mindegyik szomszédos országban csökkent a magyarok száma. Az anyaországot pedig már akkor több mint 260 ezren hagyták el - mondta Pillók Péter szociológus, a Századvég Alapítvány vezető kutatója.
'Összességében azt lehet mondani, hogy nagyságrendileg az elmúlt tíz évben 1,1 millióan vesztek el a népszámlálás számára magyar identitásúként' - hangsúlyozta a szociológus.
Szintén érdekes megállapítás, hogy Nyugaton, a Muravidéken a magyar fiatalok 3-4 vagy akár 5 idegen nyelven is meg tudnak szólalni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld
Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.
2025. Július 29. 07:41, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: az amerikai beruházások ellensúlyozzák az Európai Bizottság által okozott károkat
2025. Július 29. 07:37, kedd | Belföld
Ősszel élelmiszer-utalványt kapnak a nyugdíjasoknak
A kormány kihirdette a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) hétfőn az MTI-vel.
2025. Július 29. 07:31, kedd | Belföld
Kettős fék rendszerrel mérsékelnék az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban
A kabinet \"kettős fék\" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait