Városlista
2025. május 31, szombat - Angéla

Hírek

2017. Március 14. 10:50, kedd | Kék hírek
Forrás: mti

Brutálisan halálra verte bátyját egy 16 éves jánoshalmi fiú

Halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy 16 éves fiú ellen, aki egy családi ünnepség után a nyílt utcán halálra verte a bátyját - tájékoztatta a vádhatóság kedden az MTI-t.

Négyessyné Bodó Marianna elmondta: a fiatalkorú vádlott 2016. szeptember 24-én este Jánoshalmán a rokonai és ismerősei körében unokahúga születésnapját ünnepelte. Később a leittasodott bátyja a ház konyhájában dulakodni kezdett a szintén részeg sógorával, akit - miután az a földre került - többször meg is rugdosott. Emiatt az ugyancsak ittas vádlott felelősségre vonta a 27 éves férfit. Szóváltásukat követően a fiú egy az udvarról behozott bottal arcon ütötte bátyját, aki vérző orral elindult a városközpont felé. A feldühödött vádlott azonban utána ment és egy romos épület ablakkeretéből kilincsestől kitört léccel hátulról nagy erővel fejen ütötte. A bátyja elvesztette az eszméletét. A fiú addig verte testvére fejét két kézzel a léccel, amíg az darabokra nem tört, majd elmenekült.

Az életveszélyes állapotba került sértettet megműtötték, de a folyamatosan kómában lévő férfi két és fél hónap múlva belehalt koponyasérüléseibe.

A fiatal ellen halált okozó testi sértés a vád. A fiú korábban többször volt már büntetve, és a vádbeli időszakban öt büntetőügy folyt ellene.

A vádlott előzetes letartóztatásban várja, bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 29. 16:00, csütörtök | Kék hírek

Vádat emeltek egy nő ellen, aki egy 15 éves lányt kényszerített szexmunkára

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy bajai nővel szemben, aki a fia náluk lakó, kiskorú barátnőjét fenyegetéssel és erőszakkal szexmunkára bírta rá.

2025. Május 21. 07:26, szerda | Kék hírek

Egy szék háttámlával ütötte a biztonsági őrt a győri stadionban

Az ügyészség vádat emelt egy szurkolóval szemben, aki 2024 tavaszán, egy NB II-es mérkőzésen egy széktámla élével arcon ütötte a biztonsági őrt.

2025. Május 21. 07:25, szerda | Kék hírek

Kémkedés gyanúja miatt indítványozott letartóztatást az ügyészség

A Fővárosi Főügyészség egy kémkedéssel is gyanúsított ukrán férfi letartóztatására tett indítványt.

2025. Május 20. 07:19, kedd | Kék hírek

A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség

Két napon keresztül ellenőrzi majd a rendőrség a motorosokat és a kerékpárosokat - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn a police.hu oldalon.