Hírek
2014. Július 08. 05:00, kedd |
Sport
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Álomnál már több a budapesti olimpia

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta a Napi Gazdaságnak, ha mindenki egy irányba húz, Budapest hiteles, versenyképes pályázóként szállhat harcba a 2028-as olimpia megrendezéséért.
Ha a cél 2028, akkor 2019-ig kell összerakni az anyagot, akkortól várja ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a pályázatokat. Mint mondta, emberpróbáló feladat, hiszen nem elég felépíteni a sportkomplexumokat, azok között mozgatni is tudni kell több millió embert földön, vízen, levegőben.
Arra a kérdésre, hogy tavaly és tavalyelőtt összesen 142,6 milliárd forint is elég volt a magyar sportnak a központi költségvetésből, akkor idén mi indokolja a 168,6 milliárdot, Borkai Zsolt azt mondta, a létesítményfejlesztések miatt ugrott ekkorára a végösszeg, az a sporttámogatás, amely a Magyar Olimpiai Bizottságon keresztül valósul meg, csak 10 milliárdos tétel. Ez persze nem jelenti azt, hogy a sportcélú beruházások közül egy is kidobott pénz lenne: amelyik ló jól húz, azt etetni kell, nem pedig éheztetni. A kormányzat felismerte, hogy ha van egy sikerágazat, amely több évtizedre visszamenőleg folyamatosan a világ élvonalában tartja Magyarországot, annak lehetőséget kell adni, azt tovább kell fejleszteni, ki kell aknázni a benne rejlő potenciált.
Az emberek hajlamosak a magyar sport erejét csak és kizárólag az olimpiai aranyérmek számában mérni, holott a mostani fokozott támogatás a két év múlva esedékes riói játékokon közvetlenül aligha éreztetheti hatását, arra legalább 8-12 évet biztosan kell várni. Jó példa erre Nagy-Britannia: a 2012-es londoni olimpiának kiváló házigazdája volt, s miközben felépültek a rendezéshez szükséges stadionok, csarnokok, egy nemzetközi szinten meghatározó sportnemzet is megszületett. Így szereztek a britek 65 érmet, közte 29 aranyat, s lettek harmadikok az éremtáblázaton az Egyesült Államok és Kína mögött. Kevesen emlékeznek, hogy a brit olimpiai csapat 1996-ban egyetlen evezőarannyal tért haza Atlantából.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Sport
Belga Nagydíj - Piastri nyert és növelte az előnyét összetettben
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap, ezzel 16 pontra növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén.
2025. Július 27. 09:10, vasárnap | Sport
Döntetlennel kezdte az idényt a címvédő Ferencváros
Vezetett, ám végül csak 1-1-es döntetlent ért el a címvédő Ferencváros szombat este az MTK otthonában a 228. örökrangadón, a labdarúgó Fizz Liga új idényének első fordulójában.
2025. Július 25. 07:49, péntek | Sport
KL-selejtező - Egygólos előnyben a Paks
A Paksi FC hazai pályán 1-0-ra legyőzte csütörtökön a szlovén NK Maribort a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.
2025. Július 25. 07:43, péntek | Sport
Vizes vb - Ezüstérmes a férfi vízilabda-válogatott
A magyar férfi vízilabda-válogatott ezüstérmes lett a szingapúri világbajnokságon, amelynek csütörtöki döntőjében 15-13-as vereséget szenvedett az Európa-bajnok spanyol csapattól.