Hírek
2013. Augusztus 31. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: orientpress
Akció indul az elnéptelenedés ellen

A helyi közösség erősítése, illetve a meglévő lehetőségek jobb kihasználása révén fordítaná meg az elnéptelenedő falvak romló társadalmi-gazdasági folyamatait a kormány, egyelőre mintegy nyolcszázötvenmillió forintból. Huszonkét település adott be határidőre pályázatot - írja a Magyar Hírlap.
Az Elnéptelenedő települések romló társadalmi-gazdasági folyamatainak megfordítása című kiírásra huszonkét pályázatot adtak le a megszabott, július 31-i határidőig, az anyagok értékelése jelenleg is zajlik – tudatta a lap megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága. A rendelkezésre álló forrás több mint kétszeresére érkezett igény, ám lesz folytatás, hiszen a mostani pályázat célja a többi között az, hogy olyan pilot jellegű programokat támogasson, amelyek tapasztalatait és eredményeit a későbbi, azaz a 2014–2020-as uniós költségvetési időszakban fel lehet majd használni.
A keretösszeg a Közép-Magyarország régióban lévő települések esetében háromszázötvenhárommillió-hatszázezer forint, míg a többi, úgynevezett konvergenciarégiókban ötszázmillió. Az elnyert forrásból az adott településen erősítik a vállalatok társadalmi felelősségvállalását, aktivizálják a lakosságot, akciócsoportokat alakítanak, tematikus workshopokat, találkozókat és fórumokat szerveznek, de lesznek önkéntes akciók is, amelyek révén a „településkép javítását, a települési tér dinamizálását” célozzák meg.
Támogatják továbbá sportversenyek, közösségi terek és parkok revitalizálását, rekultiválását, a helyi természeti, történeti, kulturális és egyéb értékek beazonosítását, feltérképezik a gazdasági lehetőségeket, és fejlesztik a regionális központokban lévő szolgáltatások, munkahelyek megközelíthetőségét.
Mindezeken túl – a hiányzó szolgáltatások kialakítása érdekében – szolgálati lakások kialakítása, felújítása vagy bővítése is szerepel a tervek között. Vagyis a pilot projektek az elvándorlás megállításához a helyi társadalomban rejlő potenciálra építő akciók sorozatának megvalósításával, a közösség erősítésével járulnának hozzá. A települések az elnyert támogatás segítségével partnerekként bevonhatnak különböző társadalmi és gazdasági szereplőket, kiaknázhatják a helyi lehetőségeket, és a keretösszegből szakértőket is alkalmazhatnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 12. 07:23, péntek | Belföld
Agrometeorológia: az Alföldön csak lassan mérséklődik az aszály
A hét első felének esői, záporai sokfelé adtak alapos öntözést, de a Duna-Tisza közének déli felén továbbra is igen száraz a talaj.
2025. Szeptember 12. 07:22, péntek | Belföld
Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén, de vasárnap ismét csapadék érkezik
Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén: pénteken és szombaton jellemzően napos, gomolyfelhős idő várható, a csúcshőmérsékletek kevéssel 30 Celsius-fok alatt alakulnak.
2025. Szeptember 12. 07:20, péntek | Belföld
Orbán Viktor miniszterelnök Abu-Dzabiban tárgyal
Orbán Viktor miniszterelnök munkalátogatásra érkezett Abu-Dzabiba, ahol a pénteki napon tárgyalást folytat Mohamed bin Zayed Al Nahyan sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek elnökével.
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését