Hírek
2011. November 15. 07:23, kedd |
Sport
Forrás: mno.hu/MTI
A Vasas egyik játékosát is előállították
A Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfő délelőtt előállította S. Lászlót, az NB I-es Vasas-Híd futballistáját, valamint H. Gábor volt labdarúgót.
Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy H. Gábort - aki már eddig is gyanúsítottja volt az ügynek - júniusban egyszer már előzetes letartóztatásba helyezték, de akkor a Fővárosi Bíróság úgy ítélte meg, hogy elegendő vele szemben a lakhelyelhagyási tilalom. A korábbi futballista mostani őrizetbe vételére azért volt szükség, mert újabb bűncselekmények megalapozott gyanúja merült fel vele szemben.
Fazekas hozzátette, S. Lászlót ugyancsak azért állították elő, mert bűncselekmény gyanúja merült fel vele szemben. A szóvivő azt mondta, további információkkal később tud szolgálni.
Vasárnap érdemi vallomást tett A. Attila, az NB II-es Kozármisleny szombaton őrizetbe vett labdarúgója, akivel szemben egy rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja merült fel. Eszerint A. Attila 2009. április 21-én, a Honvéd-Siófok Magyar Kupa elődöntő előtt, a Siófok labdarúgójaként, a "sporttörvényben és a munkaszerződésben leírt kötelességeit megszegve" kapcsolatba lépett és megállapodott a német bundabotrány központi figurájával. Megállapodásuk arról szólt, hogy a labdarúgó, eddig még be nem azonosított játékostársai segítségével, az általa kért összesen 15-20 ezer euró ellenében a külföldi bűntársai által tervezett fogadásnak megfelelően befolyásolja a mérkőzés eredményét. A túl nagy kockázat miatt az elkövetői kör végül mégsem fogadott a mérkőzésre, így a pénzt sem fizették ki a játékosnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
2026. Március 18. 09:00, szerda | Sport
Női kosárlabda vb-selejtező - Magyarország 28 év után ismét ott lesz a világbajnokságon
2026. Március 18. 09:00, szerda | Sport
Európa-liga - A Ferencváros révén 41 év után lehet újra negyeddöntős magyar csapat
2026. Március 17. 11:00, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Hetven euró a legolcsóbb jegy a budapesti döntőre
Hetven euró (27 400 forint) a legolcsóbb jegy a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjére.