Hírek
2012. Augusztus 27. 16:42, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
A skóciai püspökök a hagyományos házasság védelméért küzdenek

A skóciai püspökök új kezdeményezést terjesztettek elő az azonos neműek házasságával kapcsolatos vitában.
A kezdeményezést a skót püspöki konferencia vasárnap hirdette meg. A püspökök lelkipásztori levelét, amelyben a házasságot egy férfi és egy nő szövetségeként értelmezik, az ország ötszáz katolikus templomában olvasták fel. Ezzel tiltakozik az egyház a kormány által bejelentett törvénytervezet ellen, amely 2015-től lehetővé tenné az azonos neműek házasságát - írta a Vatican Insider című internetes lap.
"Megragadjuk az alkalmat, hogy megköszönjük a házasság védelmében nyújtott támogatásotokat, és reméljük, továbbra is tenni fogtok az újraértelmezés ellen. A házasság egy férfi és egy nő egyedülálló, életre szóló egysége" – áll a püspökök üzenetében, amelyet Keith O’Brien bíboros, Edinburgh érseke, a püspöki kar elnöke írt alá.
"Már korábban is kifejeztük mély csalódottságunkat azzal kapcsolatban, hogy a skót kormány úgy döntött, újraértelmezi a házasságot, és törvényesíti az azonos neműek házasságát" – emlékeztettek a püspökök.
Kifejtették: "Az egyház tanítása a házasságról egyértelmű, és nem helyes, hogy a kormányok, a politikusok vagy a parlamentek azt keresik, miként változtathatnák meg vagy rombolhatnák le ezt a valóságot".
A bíboros bejelentette a Házasság és Család Nemzeti Bizottságának felállítását, amely "a házasság valódi természetét hivatott elősegíteni", és amely felvértezi a családokat arra, hogy megerősítsék és támogassák a házasság intézményét.
http://vaticaninsider.lastampa.it/en/homepage/world-news/detail/articolo/scozia-scotland-chiesa-church-17628/
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:02, péntek | Külföld
Vlagyimir Putyin: Oroszország meggyőző választ fog adni Európa militarizálódására
Oroszország válasza Európa militarizálódására nagyon meggyőző lesz - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Szocsiban, a Valdaj nemzetközi vitaklub tanácskozásán.
2025. Október 03. 07:02, péntek | Külföld
Scotland Yard: terrorcselekmény volt a manchesteri zsinagógánál elkövetett támadás
Terrorcselekménynek nyilvánította a rendőrség a manchesteri zsinagógánál csütörtökön, jóm-kipúr napján elkövetett késeléses és gázolásos támadást, amelyben ketten meghaltak, többen súlyosan megsérültek.
2025. Október 02. 07:07, csütörtök | Külföld
Részlegesen leállt az amerikai szövetségi kormányapparátus működése
Az Egyesült Államok szövetségi kormánya 2025. október 1-jén éjjel közel hét éve az első alkalommal részlegesen leállt, miután a Kongresszus nem tudott megállapodni a kormányzati finanszírozást biztosító törvényjavaslatról.