Hírek
2014. December 17. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A magyar zászló és címer napja lett március 16.

Az Országgyűlés kedden a magyar zászló és címer napjává minősítette március 16-át. A képviselők 155 igen szavazattal, 4 nem ellenében és 3 tartózkodás mellett fogadták el Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető és Németh Szilárd kormánypárti frakcióvezető-helyettes előterjesztését.
A két politikus eredeti kezdeményezésében még március 23-át javasolta a magyar zászló és címer napjának, azonban frakciótársuk, Balla György egy módosító javaslatban a dátum március 16-ra módosítását kezdeményezte arra hivatkozva, hogy az eredetileg javasolt dátum nyolc éve a magyar-lengyel barátság napja, a nemzeti zászlónak és címernek pedig indokolt lenne önálló napot kijelölni.
Rogán Antal és Németh Szilárd javaslatuk indoklásában kifejtették, a magyar nemzet összetartozását, a magyar nemzeti függetlenséget kifejező piros-fehér-zöld színű zászló, valamint az alaptörvényben meghatározott címer a nemzeti kulturális örökség része, tiszteletük az intézmények, a szervezetek és a magyar nemzet polgárainak közös felelőssége.
A képviselők azért március 23-át javasolták a magyar zászló és címer napjának, hogy az ország így emlékezhessen az 1848-as XXI. törvénycikk elfogadásának napjára, amely nyilvános ünnepek alkalmával az összes közintézmény és magyar hajó esetében kötelezővé tette a nemzeti lobogó és az ország címerének használatát.
A fideszes politikusok szerint a zászló és címer napja alkalmat adna az oktatási, tudományos és kulturális intézményeknek, a médiának, civil szervezeteknek, közösségeknek a magyar zászló és címer közös megünneplésére, kezdeményezések elindítására.
A határozat javaslat alapján először 2015-ben kell ünnepelni a nemzeti zászló és címer napját.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld
Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték
2025. Augusztus 21. 08:03, csütörtök | Belföld
Fehér Ház: sok helyszín szerepel a lehetőségek között a Putyin-Zelenszkij találkozó megtartására
Budapest is felmerült a lehetséges helyszínek között.
2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld
Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.